Ismeretlenek megrongálták Marosvásárhelyen a Bolyai téri adventi koszorút

Ismeretlen tettesek megrongálták a Marosvásárhelyért Egyesület által a Bolyai téren felállított adventi koszorút. Az egyesület feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen.

Balogh Szente Katalin, az egyesület elnöke a Maszolnak elmondta, hogy a legfontosabb most, hogy minél hamarabb helyreállítsák a megrongált koszorút, ugyanis szeretnének a következő három vasárnapon szintén gyertyát gyújtani.

„Mivel az adventi koszorú készítése az egyesület kezdeményezése, kézműves munka által állítjuk helyre azt. Az egyesület tagjai mellett nagyon sok önkéntes is besegít. Ezek az emberek általában minden rendezvényünkön részt vesznek és most az adventi koszorú helyreállítási munkálataiba is bekapcsolódnak” – hangsúlyozta Balogh Szente Katalin.Fotó: Marosvásárhelyiek Facebook-csoport

Hozzátette, fontos, hogy a marosvásárhelyi közösség számára a következő hétvégénken is a koszorú meghittségben az ünnepekre hangoló központi elem legyen a város egyik markáns terén. „Szeretnénk, ha folytathatnánk ezt a küldetést és nem állna le a folyamat a mostani kellemetlen helyzet miatt”– tette hozzá a Marosvásárhelyért Egyesület elnöke.

A civil szervezet a négy adventi gyertya meggyújtására a marosvásárhelyi magyar történelmi egyházakat kérte fel, így a második vasárnap, azaz a közeledő hétvégén az unitárius egyház képviselteti magát az eseményen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?