AUR-osokkal bulizott a választási hatóság elnöke, kérdésessé vált a semlegessége

Nyílt levélben kéri több civil szervezet és magánszemély Toni Greblă lemondását az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöki tisztségéről.

A petíció megfogalmazói szerint miután újabb tényfeltáró cikkek jelentek meg az AUR és az államfőjelölt Călin Geoergescu környezetéhez tartozó személyekhez fűződő kapcsolatáról, Greblă nem tesz eleget az AEP-elnöktől megkövetelt pártatlansági feltételnek.

A civil szervezetek szerint Toni Greblă (középen) összeférhetetlen az AEP elnöki tisztségével | Fotó: AEP/Facebook

Nyílt levelükben kiemelték, hogy az Adevărul olyan fényképeket közölt egy két évvel ezelőtti privát partiról, amelyen Greblă AUR-hoz közeli társaságban vett részt. Ugyanazok a személyek pedig most Geoergescu környezetében vannak, a parti helyszíne pedig épp az a villa, amit a független jelölt informális kampányközpontjaként használ. „Mi több, amint azt a Snoop és a Captura feltárták, az egyik személy, aki mellett Toni Greblă látható pénzügyileg és politikailag szoros kapcsolatot ápol a Moldovai Köztársaság oroszbarát pártjaival” – fogalmaznak.

Kiemelték azt is, hogy az Aktual24 bemutatta, amint az AEP-elnök felesége, Mihaela Greblă választási kampányanyagot oszt meg a közösségi médiában Călin Geoergescu javára.

A civil szervezetek szerint Greblă próbálta minimalizálni a tények súlyosságát, holott a választásokat szervező intézmény vezetőjének kötelessége lenne elkerülnie az olyan helyzeteket, amelyek megkérdőjelezik a fedhetetlenségét és a pártatlanságát.

Az Adevărul közölte a fotókat | képernyőmentés

Hozzátették azt is, hogy az AEP eközben nem közölt érdemleges adatokat a független szervezetekkel Georgescu kampányköltségeit érintően, mint ahogyan november 8. és 25. között nem hozta nyilvánosságra a jelentéseket – utólag pedig kiderült, hogy a függelen jelölt zéró lejes költségvetést jelentett. A Snoop korábban arra is rámutatott, hogy Greblă kinevezését követően megemelte a fizetését, amit később a számvivőszék illegálisnak nyilvánított.

„Új véljük, hogy Greblă összeférhetetlen az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöki tisztségével, ezért kérjük az azonalli lemondását” – summázták a petíció megfogalmazói, köztük az Expert Forum, a Funky Citizens és az ActiveWatch civil szervezetek.

Mint mondott Greblă?

Ahogyan a civil szervezetek nyílt levelükben említik, az AEP-elnök pártatlanságát megkérdőjelező cikkel sorában az Adevărul közölt fotókat arról a partiról, ahol Greblă mellett jelen volt George Simion, annak az AUR-nak az elnöke, amelyik a második körben Georgescut támogatja.

Toni Greblăt, mint ismeretes, tavaly nevezte ki a parlament az AEP elnökévé, miután a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) által hivatali visszaéléssel megvádolt Constantin-Florin Miteluțu-Buică lemondott. Greblă korábban alkotmánybíró is volt, de 2015-ben az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt ellene többek között hatalommal való visszaélés és hivatali tisztséggel összeférhetetlen pénzügyi és gazdasági tevékenység folytatása miatt. Az ügyben 2019-ben jogerősen felmentették.

A házigazda az a Constantin Lupu volt, akinek a fiáé, Andy-Constantin Lupué a ház, ahonnan Georgescu kampányol. Ezzel kapcsolatban Toni Greblă leszögezte: Georgescuval soha nem találkozott. Az említett két évvel ezelőtti parti Izvorani-ban egy karácsony előtti disznóvágás volt. A házigazda egyetemi professzor, akkoriban a duális oktatásért felelős hatóság elnöke volt. Jelen volt Cătălin Moroșanu is, továbbá a házigazda 7-8 barátja, magyarázta. „Mi a probléma ezzel?” – tette fel a kérdést, hangsúlyozva, hogy amikor bejelentés érkezett az AEP-hez a választási kampányt sértő tevékenységek kapcsán, azokat mindig jelentette a főügyészségnek, a nyomozás viszont már nem az ő hatásköre. Nem tartja összeférhetetlenségnek a személyes kapcsolatait a tisztségével, egészen addig, ameddig a megbízatását becsülettel elvégzi, márpedig meglátása szerint kötelességének eleget tett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?