Lekerült a farkas a szigorúan védett fajok listájáról

A farkast leveszik a Berni Egyezmény szigorúan védett fajainak listájáról, hozta meg a döntést kedden az egyezmény állandó bizottsága. A farkas védettségi státuszának csökkentését az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kezdeményezte, akinek két éve egy ordas ölte meg a póniját.

Az Európai Unió által kezdeményezett lépés indoklása szerint a természetvédelmi erőfeszítések sikeresnek bizonyultak, a farkaspopuláció jelentősen megnövekedett, ami már veszélyt jelent a haszonállatokra és a vadgazdálkodásra és szükségessé vált az egyedszám kordában tartása.A faj védelme továbbra is alapvető marad | Fotó: WildLife Projekt Szabó Szilárd, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség Természetvédelmi Osztályának vezetője érdeklődésünkre elmondta: a farkas védettségi státuszának csökkentése nem jelenti a faj védelmének megszüntetését.

A változtatás lehetőséget biztosít a tagállamok számára, hogy szabályozott vadászati kvótákat állapítsanak meg, vagy más intézkedéseket hozzanak a farkaspopuláció kordában tartására, például az állatok áthelyezésére vagy kilövésére, ha a populáció túlságosan elszaporodik vagy veszélyt jelent a gazdálkodásra. A faj védelme továbbra is alapvető marad: az ilyen intézkedéseknek biztosítaniuk kell, hogy a farkasok természetvédelmi helyzete ne romoljon.

A Berni Egyezmény Állandó Bizottságának keddi döntése alapján a farkas ezentúl a fokozottan védett állatfajok listája helyett a védett, de vadászható fajok listájára kerül. Ugyanakkor a visszaminősítés nem lép hatályba automatikusan az EU területén, ahhoz szükséges az EU élőhely irányelvét is módosítani. Amennyiben ez megtörténik, az egyes tagállamok azért dönthetnek úgy, hogy fenntartják a faj magasabb szintű védettségét, vagyis a tagországok hatáskörébe kerül miként szabályozzák a faj védelmét és vadászhatóságát.

A Hargita megyei farkas­populáció nagyságáról megtudtuk, hogy 726 egyed szerepel az adatbázisban, ám a szakértők úgy vélik, hogy ez a szám túlzott. Egy átlagos farkasfalka térségünkben 4,2–4,5 egyedből áll, míg az európai átlag alapján 1,6-1,9 farkas található 100 négyzetkilométerenként.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?