Lakástámogatást kaphatnak a rendőrök, ha a munkahelyük 70 kilométeres körzetében bérelnek lakást

Elfogadta szerdán a képviselőház a rendőrök jogállásáról szóló törvényt módosító tervezetet, amely előírja, hogy a rendőrök lakbértámogatásban részesülhetnek, ha a bérelt lakásuk azon a településen található, ahol dolgoznak, vagy annak legfeljebb 70 kilométeres körzetében.

Megéri akár ingázni is | Illusztráció: román rendőrségA jogszabályjavaslat szerint, ha a rendőr az állandó lakhelyétől eltérő településen jutott álláshoz, és sem ő, sem a párja nem rendelkezik saját lakással, lakbértámogatásban részesülhet. Ennek összege a havi bérének legfeljebb az 50 százalékát teheti ki, és nem lehet nagyobb a bérleti szerződésben megszabott bérleti díjnál.

A támogatás a munkavégzés helye szerinti településen vagy az annak 70 kilométeres körzetében bérelt lakásra jár – írja elő a tervezet. A szenátus korábban már elfogadta a törvénymódosítást, a képviselőház döntő házként szavazott róla.

Kapcsolódók

Kimaradt?