Közlekedésbiztonsági konferenciát szerveztek az iskolások megóvása érdekében

A kormány Fenntartható Fejlődés Főosztálya az Oktatási, Fejlesztési és Ifjúsági Elköteleződési Egyesülettel (EDIT) közösen szervezte meg az Oktatás a biztonságért című konferenciát.

Az Európai Unió tagállamai közül 2021-ben Romániában volt a legmagasabb a közúti balesetek által okozott halálozások aránya, 93 az egymillióhoz.

„Ismételten felhívjuk a közvélemény figyelmét a közlekedésbiztonsági nevelés és az Agenda 2030-ba foglalt fenntartható fejlődési célok elérésének fontosságára, különösen a fiatalok körében, figyelembe véve a tényt, hogy sokan szenvednek közülük közúti balesetet. Az EDIT Románia Biztonságban programja, amelyet tavaly indítottunk, országszerte közlekedési oktatásban, elsősegélynyújtó képzésekben, a tanári kar képzésében öltött formát, öt középiskola kapott próbababákat az elsősegélynyújtás tanulására, gyalogátkelőhelyeket hoztak létre, és sok más rendkívül hasznos intézkedést hoztak a közúti biztonság érdekében” – nyilatkozta Borbély László államtanácsos, a Fenntartható Fejlődés Főosztály koordinátora.Borbély László államtanácsos | Fotó: gov.ro

Borbély szerint bátorítani kell az intézmények közötti együttműködést ezen a téren. „Ez mindannyiunkat érint. Mindannyian részt veszünk a közlekedésben, és kötelességünk a folyamatos önképzés” - nyilatkozta.

A megbeszélésen részt vett Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár, Belügyminisztérium, Bogdan Despescu, belügyi államtitkár, Liviu Zorilă, az EDIT elnöke, Sorin Ion tanügyi államtitkár, Sándor Gábor közlekedésügyi államtitkár, Radu Mihaiu, a bukaresti 2. kerület polgármestere és Titi Aur volt raliversenyző, közlekedésbiztonsági szakértő, valamint illetékes hatóságok és a magánszféra képviselői.

„Nagyon fontos a társadalom részvétele ezen a területen, és úgy gondolom, hogy a projekteknek jelentős hatása lesz. Meg kell tanítani a diákokat, iskolásokat, óvodásokat legalább a 112-es hívására, de az elsősegélynyújtásra is. Mindenki életeket menthet” – mondta Raed Arafat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Az EDIT egyesület azzal a céllal jött létre, hogy a közösség számára hasznos projekteket valósítson meg, hatásos és egyértelmű eredménnyel.  Szerettünk volna hidakat építeni emberek, cégek és intézmények között, és bebizonyítani, hogy Romániában is lehet jót tenni. Ha az anyagi források korlátozottak is voltak, ez az érintettek közötti együttműködés nagyon eredményes volt, megfelelő anyagi támogatással pedig országos szintre is kiterjeszthető. Hiszünk abban, hogy közösen, mindenki bevonásával, logisztikailag vagy pénzügyileg, elérhetjük a kitűzött célokat, és megalapozhatjuk a biztonságosabb jövőt" - mondta Liviu Zorilă, az EDIT Egyesület elnöke.

Az EDIT Egyesület célja, hogy 2022 második felében 10 000 közvetlen kedvezményezettet érjen el a Közlekedési Oktatás projekt iskolai és középiskolai megvalósításával.

Kapcsolódók

Kimaradt?