Kötelező felzárkóztatás elemiben: Heti két pluszóra a tanítónak és a kisdiákoknak
A 2025–2026-os tanévtől minden tanító és általános iskolai tanár heti 2 óra felzárkóztató foglalkozást kell tartson a munkaköri kötelezettségei részeként, a 141/2025. számú törvény értelmében.
A tanulók hiányzásait egy külön naplóban rögzítik, írja elő a miniszteri rendelet, amely csütörtökön, október 2-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelet értelmében a tanulók havi beosztás alapján vesznek részt a felzárkóztató programban. A hiányzásokat külön naplóban jegyzik, majd a tanítók értesítik a szülőket, számol be az Edupedu.
A tanítók tevékenysége a felzárkóztató program keretében a jelenléti ívben kerül rögzítésre.
Daniel David oktatási miniszter korábban kijelentette:„Az elemi tagozaton a heti két órával való óraszám-növekedés azt jelenti, hogy heti két óra felzárkóztató tanulást vezetünk be. Gyakorlatilag lesz egy országos felzárkóztató programunk.”
Kapcsolódó
Egy általános iskolai pedagógus viszont arról beszélt, hogy a kötelező plusz órák a diákokat is leterhelik. Negyedik osztályban egy héten három nap hat óra szerepel a tantervben, ha még két órát hozzácsapnak a felzárkóztatásra, az azt jelenti, hogy az egész héten napi hat órát töltenek az iskolában a gyerekek.
Mint ismeretes az idei tanévben lépett életbe a pedagógusok első óraszám-emelése 1995 óta. Akkor a tanügyi törvény alapján, de külön, a két évvel később elfogadott Pedagógusok Statútumáról szóló törvény is megállapította a heti 18 órás kötelező tanóraszámot a közoktatásban.
CSAK SAJÁT