Környezettudatosságra nevelő tábor zajlott a Csipkésben

Töretlen lelkesedésnek örvend az a tábor, amelyet nyolcadik alkalommal hozott tető alá a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület, partnerségben a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesülettel, országos felelősséget átvállaló társulásokkal és helyi önkormányzatokkal. A környezetvédelmi tábort a zabolai Csipkés fogadta be.

A több mint tíz évvel ezelőtt a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület által életre hívott tábor június 24-27. között zajlott, a neve Természet – Az élet forrása. Az idei táborban 10 és 16 év közötti gyerekek vettek részt Kézdivásárhelyről, Torjáról, Kézdiszentkeresztről, Kézdiszentlélekről, Zaboláról, Bereckből és Sepsiszentgyörgyről, akikhez három ukrán iskolás is társult. Ők a háborús konfliktus miatt Kézdivásárhelyen élnek és tanulnak.Változatos programmal szórakoztatták a tábor résztvevőit | Fotó: Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület

A táborozókra, kikre helyi, törökországi és azerbajdzsáni önkéntesek felügyeltek, gazdag program, különféle foglalkozások vártak a: a játékos csoportosfoglalkozások keretében arról tanultak, mit tehetünk környezetünk káros hatásoktól való óvása érdekében, ugyanakkor kikapcsolódásként logikai, fejlesztő és sporttevékenységek is tarkították a napi programot.

„Habár a hulladékgazdálkodás gyors és gyakori átalakuláson megy át, főleg a folyamatosan romló gazdasági helyzet miatt, és az anyagi források is egyre szűkebbek, mégis fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek játékos és aktív foglalkozások révén is megismerjék a környezetvédelem fontosságát” – hangsúlyozta Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója, aki kiemelt fontosságúnak tartja, hogy az immár évekre visszanyúló hagyományokkal rendelkező tábor a jövőben se maradjon el.

Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy a korábbi résztvevők ma már lelkes önkéntesekként vesznek részt a táborban, és örömmel tapasztalja, hogy a gyerekek és fiatalok egyre tudatosabbak és érzékenyebbek a környezetvédelem iránt a mindennapokban is. Ezért úgy érzi, hogy a sok munkát és energiát igénylő oktatás nem hiábavaló. A tábor népszerűségét az is mutatja, hogy minden évben túljelentkezéssel szembesülnek a szervezők, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tábor a jövőben is folytatódhasson.

 

 


    

Kapcsolódók

Kimaradt?