Költségvetés: Háromszéken idén kevesebből kell többet teljesíteni

A háromszéki önkormányzat már dolgozik az idei költségvetés összeállításán, amit februárban fogadnak el. „Azt már látjuk, hogy idén kevesebből kell jobban teljesíteni. Az a célunk, hogy a fejlesztési terveket ne borítsa fel a kisebb költségvetés, inkább a működési költségek esetében húzzuk szorosabbra a nadrágszíjat”, ismertette Tamás Sándor tanácselnök.

Az éves költségvetés elfogadását megelőzően Kovászna megye tanácsa keddi ülésén döntött a helyi költségvetések kiegyensúlyozását szolgáló 36,8 millió lej felhasználásáról. A megyei önkormányzat a jövedelemadó 6 százalékát kapta meg azzal a céllal, hogy a helyi önkormányzatok költségvetését kiegyensúlyozza. Tamás Sándor rámutatott: erre a célra minden megye egységes összeget kapott, ami Háromszéknek nyilván előnyös, viszont ez az összeg idén 1,3 millió lejjel kevesebb, mint tavaly.

A városok kapták a legtöbb pénzt költségvetésük kiegyenlítésére

A háromszéki tanácselnök elmondta: térségenként egyeztettek az önkormányzati vezetőkkel és politikai partnerekkel. Ennek alapján Sepsiszentgyörgy 15 millió lejt, Kézdivásárhely 4,3 millió lejt, Barót 4,13 millió lejt, Kovászna pedig 3 millió lejt kapott.

Tamás Sándor magyarázata szerint figyelembe vették, hogy Kézdivásárhely és Barót önkormányzata is fenntart egy-egy városi kórházat, amelyek nyilvánvalóan az egész térséget kiszolgálják. Ugyanakkor Kézdivásárhelyen központi költségvetésből uszoda épül, viszont a járulékos költségeket, így a tereprendezést a helyi önkormányzatnak kell állnia.

Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala

Baróton a Petőfi Sándor és a Baróti Szabó Dávid utcák aszfaltozására fordítják a megyei önkormányzattól kapott pénz egy részét. Kovászna városa 3 millió lejt kapott, amiből egyrészt a Kovászna-Kommandó közötti út karbantartását, másrészt a wellness-központ és sportbázis építésével járó költségeket pótolják.

Idén is meghirdetik a civil szervezeteket támogató pályázatokat

A keddi tanácsülésen a háromszéki közgyűlés elfogadta a tavalyi pályázatok elszámolási jelentését. Tamás Sándor szerint a megyei önkormányzat tavaly 462 egyházi és civil szervezeti pályázatot finanszírozott 3 millió lej értékben. Ez alapján az elmúlt esztendőben 28 ifjúsági program valósult meg 148 840 lej értékben, 54 sportprojekt 184 630 lej értékben, 118 szabadidős program 349 490 lei értékben, 129 kulturális program 397 442 lej értékben, valamint 133 egyházi pályázat 1 935 775 lej értékben. A tanácselnök szerint az idei költségvetés februári elfogadását követően ismét kiírják a civil szervezetek és egyházak programjait támogató pályázatot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?