Kivitelezőt keresnek a nagyváradi postapalota felújításához

Egyszerűsített közbeszerzési eljárást írt ki a Román Posta a nagyváradi, Úri (ma Roman Ciorogariu) utcai épületének tatarozására. Szerdai közleményük alapján a beruházásra közel 11 millió lejt szánnak.

A belvárosi épület műemlékvédelem alatt áll, a helyiek nemes egyszerűséggel nagypostaként emlegetik és fontos jelképe a környéknek.

Fotó: Wikipedia

A postapalotát 1895-ben Guttmann József tervei alapján építették, majd 1910-1911-ben Nagy Virgil tervei alapján átalakították és kibővítették.

A Bihoreanul két évvel ezelőtt járt az ügyfelektől elzárt részein, ahol erősen hanyatlásnak indult állapotban találta az egykori pazar épületet. Akkor azt írták, hogy politikai viszály miatt maradt el a felújítása. Elhanyagoltsága miatt amúgy a nagyváradi önkormányzat pluszadót rótt ki rá.

A Román Posta szerdai közleményében azt írta, hogy a váradi postapalota tatarozása része annak a programjuknak, amelynek keretében a birtokukban lévő műemléképületeket restaurálják. A tájékoztatás alapján a mostani közbeszerzési eljárás egyelőre csak a homlokzatfelújításokra és a burkolatjavításokra vonatkozni.

Amúgy az ajánlatokat november 8-ig várják, és 10,6 millió lejre becsülték a projekt értékét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?