Kitiltották Konstancáról az elektromos rollereket – az országban elsőként lépett a tengerparti város

„A szezon véget ért. Hamarosan visszatérünk” – ezt írja ki a mobilalkalmazás, amikor használni szeretnék a kölcsönözhető elektromos rollereket Konstancán. Ezt a választ amiatt adja az alkalmazás, mert nem hosszabbította meg a Bolt és az Uber működési engedélyét a konstancai önkormányzat – írja az Info Sud-Est. A kölcsönözhető rollerek használatát erősen igyekeznek korlátozni Kolozsváron és Európa-szerte is.

A Bolt és a Lime robogók tulajdonosát, az Uber által üzemeltetett elektromos robogókat kitessékelték Konstancáról. Az Info Sud-Est újságíróinak megkeresésére a konstancai városháza közölte, hogy a Bolt és az Uber működési engedélyét nem hosszabbították meg erre az évre, mivel az üzemeltetők nem tartották be az előírásokat. Az önkormányzat szerint a két cég elektromos rollerei veszélyeztetik a közúti és a gyalogos forgalom biztonságát is.

Illusztráció | A szerző felvétele

 „Más szabályszegéseket is megállapítottunk, például az úttesten, a zebrákon, a buszmegállókban és a kerékpársávokban parkolták a rollereket. Sok elektromos roller elzárta a tömbházak és más közintézmények bejáratait, zöldterületeken és más tiltott helyeken (sziklákok, félsziget területén stb.) parkoltak néha akár három napon keresztül, holott egész Konstanca területén megvannak a kijelölt állomások. Tucatnyi műszaki-adminisztratív intézkedést rendeltünk el a két gazdasági szereplőhöz tartozó elektromos rollerek eltávolítására a közterületről, mivel veszélyeztetve volt a közúti és a gyalogosforgalom biztonsága” – áll a konstancai városháza közleményében.

A Bolt kész visszatérni

A Bolt vállalat a lap megkeresésére elmondta, hogy „tekintettel a tavalyi szezonban szerzett nagyon jó tapasztalatainkra és a rollerek népszerűségére a városban, biztosak vagyunk benne, hogy a közigazgatás figyelembe veszi a helyiek és a turisták érdekeit, alternatív közlekedési eszközöket kínálva számukra, lehetővé téve a közúti torlódások elkerülését is. Készek vagyunk visszahozni az elektromos rollereket Konstancára, amint a helyi közigazgatás engedélyezi” – mondták a Bolt képviselői.

Illusztráció | Fotó: Kiss Gábor

Az Info Sud-Est riporterei több Lime (Uber) rollert találtak működésképtelen állapotban, kerekek nélkül vagy egyéb műszaki problémákkal közterületen. A település bozótosában hagyták őket, a közlekedési vállalatok pedig nem gyűjtötték be. Tóba dobott rollert is találtak az újságírók.

Az elektromos rollerek használói eközben sajnálják, hogy eltűntek a járművek, hisz könnyű és egyszerű közlekedési eszközök.

„Mit vétettek a tisztességes felhasználók? Nincs rajtuk GPS, nem tudják ellenőrizni, hogy ki és mit csinál velük? Én akkor használom őket, amikor úszni megyek, mivel egy helyen bemegyek a tengerbe, és egy másik helyen, néhány kilométerrel arrébb jövök ki, ami nem teszi lehetővé, hogy a saját járművemet használjam. A roller nagyon hasznos és szükséges egy autókkal zsúfolt városban” – írta kommentben a Bolt romániai Facebook-csoportjában az egyik felhasználó.

A legtöbb baleset a rolleres hibájából történik

A helyzet hasonló az ország többi részén is a nagyvárosokban. Sokan kedvelik a könnyen kölcsönözhető járművet, de szintén sokan nem viszik vissza a gyűjtőponthoz, nem is megfelelően parkolják, hanem bárhol otthagyják, amikor már nincs szükségük rá: folyómederben, tóban, járdán – szinte bárhol, hisz nem jár érte - nagy - büntetés.

Illusztráció | Fotó: Kiss Gábor

A tilosban parkolás azonban csak az egyik vetülete az egyszerű rollerkölcsönzésnek, a súlyosabb következmény az egyre több baleset, ami az esetek 90 százalékában a rolleres hibájából történik, elsősorban azért, mert nem tartják be a közlekedési szabályokat, nem a körülményeknek megfelelő sebességgel közlekednek, vagy épp nem elég elővigyázatosak, amikor irányt változtatnak – közölte nemrég a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR).

Mint korábban a Maszolon is megírtuk, egy év alatt a duplájára nőtt az elektromos rollerrel okozott súlyos közlekedési balesetek száma – figyelmeztetett az UNSAR.

Közleményük alapján az országos rendőrfőkapitányság 2021-es és 2022-es adatait vetették össze, amelynek tükrében tavaly több mint 1250 elektromos rollerrel történt balesetet jegyeztek fel, amelyek közül 155 súlyosnak minősíthető, nyolcan meghaltak rolleres balesetben, 131-en pedig súlyosan megsérültek. Éppen ezért intézkedéseket sürgetnek a megfelelő védelem biztosítására.

Mint ismert, a hazai KRESZ-t tavaly szigorították, így a szabálytalanul közlekedő rolleresek is  büntetést kaphatnak. Romániában 14 éven felüliek vezethetnek elektromos rollert, de tavaly például egy kolozsvári szervezet, mely egy javaslatlistát fogalmazott meg a rollerek használatára többek között azt szorgalmazta, hogy 18 éven aluliak ne használhassák ezt a járművet, mivel nem ismerik a közlekedési szabályokat, és nem is vállalhatják a felelősséget az esetleges gondatlanságuk miatt.

Kolozsvár: túl drasztikus Konstanca

Kolozsváron is rendszeresen felháborodást keltenek a városban össze-vissza parkolt rollerek vagy a gyalogosok között nagy sebességgel áthajtók. 2022-ben több mint 1200 illegálisan parkoló elektromos robogót távolítottak el a közterületről – írja a monitorulcj.roDan Tarcea alpolgármester szerint a konstancai döntés drasztikus, szerinte a hatóságoknak minden tőlük telhetőt meg kellett volna tenniük, mielőtt teljesen betiltják a kölcsönözhető rollereket – írja a Ziua de Cluj

„Mi vagyunk az első város Romániában, amelyik szabályozza az elektromos robogók használatát. Idén eddig 1020 rollert szállíttattunk el, nem bízzuk a véletlenre. Támogatok minden alternatív közlekedési eszközt az autóval szemben, mert kevesebb szennyezést, kevesebb torlódást okoz, de nyilván a közlekedési szabályok tiszteletben tartásával és józan ésszel kell használni. Amikor a járdán, emberek között, tömegben közlekedik az ember rollerrel, amikor nem figyel az előtte haladóra, és véletlenül elüthet egy gyereket vagy egy idős embert, ezzel semmiképpen nem értek egyet” – magyarázta az alpolgármester. Úgy gondolja, hogy minden hatóságnak kötelessége bizonyos megelőző intézkedéseket hozni.

„Mi a megelőzésnek ezt a részét a helyi rendőrséggel együtt végezzük, több olyan akció is volt, ahol tájékoztattuk a használókat, hogy mik a jogaik és kötelességeik, hogy a balesetek és kellemetlenségek száma a lehető legalacsonyabb legyen” – mondta a lap szerint Dan Tarcea alpolgármester egy helyi rádióadásban.

Fotó: Kiss Gábor

Idén két elektromos rollerkölcsönző cég kapott engedélyt, így körülbelül 3200 elektromos roller járhat közterületen, közölte még áprilisban a városvezetőség, amely 25 km/órás sebességhatár beállítását is kérte a két üzemeltetőtől.

A használatukra vonatkozó rendelet szerint nem parkolhatók a két méternél keskenyebb járdákon, a buszmegállók, gyalogátkelőhelyek és kereszteződések körüli területeken, építőtelepeken vagy olyan helyen, ahol elzárják a kijáratot.  Az elektromos rollerekkel csak a kerékpársávokon és a buszsávokon, esetleg az úttesten lehet közlekedni, de a járdákon nem - a közlekedési szabályok értelmében.

A szabálytalan parkolásért bírságot szabnak ki, és a büntetési rendszer hasonló a tiltott helyen parkoló autók esetében alkalmazotthoz, szabálysértésnek minősülnek és 200-400 lej közötti pénzbírsággal büntethető a tiltott helyen parkolás, illetve a szabálytalanul parkoló elektromos rollerek nyilvántartásba vételének elmulasztása az üzemeltető részéről.

1000 lej és 2500 lej közötti pénzbírsággal büntethetők az elektromos rollerek közterületen való elhelyezése az üzemeltetők által a Kolozsvári Önkormányzat Közlekedésbiztonsági Szolgálatának engedélye nélkül. 

Az Egyesült Királyságban erősen korlátozott

Az Egyesült Királyságban az elektromos rollerek használatához legalább 18 évesnek kell lenni, és a vezetői engedélyben szereplő legalább Q kategóriájú jogosultsággal kell rendelkezni – írja a Daily Mail egy júniusi cikkében.

Illusztráció | Fotó: Kiss Gábor

Ott az is korlátozva van, hogy hol lehet elektromos rollereket bérelni és használni. A rolleresek a jelenleg Anglia-szerte érvényben lévő 30 kormányzati kísérleti területen használhatják az elektromos rollereket, és ezek egyes pontjain bérelhetők a rollerek. 

Az eurocities.eu szerint a londoni teszt részeként a kölcsönözhető rollerekbe biztonsági berendezéseket szereltek, amelyek 20 km/órára korlátozzák a sebességet, és a lámpákat minden egyes út során bekapcsolva tartják.

Londonban a közlekedési hálózat járműveire tilos még összecsukott állapotban is felvinni rollert, mivel tüzet okoztak a londoni közlekedési hálózat valamely pontján. Az elmúlt évben több mint 60 ilyen tűzesetet jelentettek. Aki megszegi a szabályt, 1000 font bírságot is kockáztat.

Párizsban áprilisban megszavazták: nem akarják a rollereket

A párizsiak áprilisban szavaztak az elektromos rollerek kitiltásáról a francia fővárosban. Nyilvános konzultációként beharangozott szavazás során kérdezték a szavazókat, hogy a kölcsönözhető rollerek ellen vagy mellett döntenek.

Az eredmények szerint a szavazók 89 százaléka támogatta, hogy Párizs megszabaduljon a bérelhető rollerektől, így szeptember 1-től tilos a használatuk – írja az eurocities.eu. 

A The Guardian szerint Párizs úttörőnek számított, amikor 2018-ban bevezette az elektromos rollereket, mivel a városvezetés igyekezett népszerűsíteni a városi közlekedés nem szennyező formáit.

De ahogy a kétkerekű járművek népszerűsége nőtt, különösen a fiatalok körében, úgy nőtt a balesetek száma is: 2022-ben három ember halt meg és 459-en sérültek meg az általuk okozott balesetekben Párizsban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?