Kísérlet az igazságszolgáltatás feletti politikai ellenőrzés megszerzésére?

A bukaresti ítélőtábla elnöke, Liana Arsenie vasárnap este kijelentette, hogy szerinte előre megtervezett, tudatos és „cinikus” kísérlet zajlik az igazságszolgáltatás feletti politikai ellenőrzés megszerzésére, ami hosszú távon a jogállam egyensúlyát veszélyezteti.

Az Antena 3-nak nyilatkozó bírónő kifejtette, hogy ez a művelet egy „matematikai pontossággal” felépített forgatókönyvet követ, amelynek szerzői érzelmekre ható üzenetekkel és felvételekkel próbálják alátámasztani azt, hogy szükség van az igazságszolgáltatás átalakítására, valójában azonban csak a hatalmukat akarják megőrizni. Arsenie nem nevezte meg azokat, akik ezt a forgatókönyvet kigondolták.

A hatalmi ágak szétválasztása alkotmányos alapelv Fotó: Unsplash

Emlékeztetett arra, hogy a hatalmi ágak szétválasztása alkotmányos alapelv, és ha az egyik hatalmi ág túlsúlyba kerül, az elkerülhetetlenül a jogállam leépüléséhez vezet. Véleménye szerint Romániában az elmúlt időszakban a végrehajtó hatalom fokozatosan „felőrli” a törvényhozást, miközben egyre erősebb törekvések mutatkoznak az igazságszolgáltatás befolyásolására. „Vannak olyan bírák és ügyészek, akik minden politikai hatalomváltáskor felkeresik az államfőt, és változást sürgetnek az igazságszolgáltatásban. (...) Én nem vádolhatok senkit. A vádakat a törvények előírásainak megfelelően kell megfogalmazni, és azokat az illetékes intézményeknek kell kivizsgálniuk” - idézte az Agerpres a bukaresti ítélőtábla elnökét.

Megjegyezte, hogy szerinte az államfőnél reformokat sürgető bírák és ügyészek nem a rendszer valós problémáit kívánják megoldani, hanem az egyéni szakmai kudarcaikat akarják utólag igazolni. Arsenie elmondta azt is, hogy találkozót kért Nicuşor Dan államfőtől, ám egyelőre nem kapott választ. Egyúttal azt üzente az elnöknek, hogy amikor az igazságszolgáltatást nyilvánosan „a félelem, nyomásgyakorlás és üldöztetés által irányított rendszernek” nevezi, vegye figyelembe: ezek a kijelentések nem egyes bírák és ügyészek, hanem a teljes igazságszolgáltatási rendszer hitelességét rontják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?