Kihirdette az államfő a Nordis-törvényt

Nicușor Dan pénteken írta alá az ingatlanvásárlók védelmét szolgáló törvénytervezet kihirdetésére vonatkozó rendeletet. Az államfő szerint ez a november 12-én megszavazott és Nordis-törvényként közismertté vált jogszabály növeli az ingatlanpiacba vetett bizalmat, felelőssebbé teszi az ingatlanfejlesztőket és védi a befektetőket.

Mint korábban már írtuk: a módosítás a Nordis-botrány hozadéka. Az év elején helyezték kilátásba, hogy korlátozott legyen az összeg, amit szerződéskötéskor előlegként a vásárlók kifizetnek az ingatlanfejlesztőnek.

Kihirdették a törvényt | Illusztráció: Pexels

A novemberben megszavazott tervezet alapján ingatlanvásárlás esetén az adásvételi előszerződést legfeljebb két napon belül kötelező bejegyezni a telekkönyvbe, így elkerülhető, hogy a fejlesztő ugyanazt a lakást több személynek is odaígérj.

Az ingatlan lefoglalásáért legfeljebb 5 százalékos előleg fizethető. Az épület szerkezeti részére az előleg 25 százalék lehet, majd a szerkezet befejezését követően további 20 százalék fizethető a közüzemi (víz- és csatornahálózat, villany- és fűtési rendszer) installációkra. Az előlegeket az ingatlanfejlesztő kizárólag egy külön, erre a célra létrehozott bankszámlára kaphatja, amelyet csak az adott ingatlanprojekt finanszírozására használhat fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?