Ezért maradt magára a beteg kisbaba a kórházban

Szülei nem tudnak gondoskodni arról a kisbabáról, akinek felügyeletére a Solidaris Egyesület Telefonos Szeretetszolgálat keresett önkéntest. A csecsemőt, mint ismeretes, a szatmárnémeti kórházban hagyták, onnan szállították a kolozsvári gyermekkórházba életmentő szívműtétre.

Illusztráció | Fotó: Pixabay

A szatmári gyermekvédelmi hivatal a Maszol érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy az ügyben hivatalból indítottak eljárást, miután múlt héten a sajtóból értesültek az esetről.

Eddigi vizsgálatuk során azt derítették ki, hogy a gyermek szüleinek nem „róhatóak fel az okok”, amely miatt a kórházban hagyták a csecsemőt. „Azért tették, mert még gondozásuk alatt áll öt kiskorú, köztük a kórházban ápolt baba ikertestvére, egy négyhónapos, szoptatással etetett csecsemő, a nő férje pedig súlyos fogyatékos és nem tud gondoskodni a kiskorúról” – magyarázták. Kiemelték: az ikrek közül egy egyik teljesen egészséges, ugyanakkor szülei a beteg babát sem hagyták el, egyszerűen nem állt módjukban gondoskodni róla. „A szülők naponta érdeklődnek a kolozsvári gyermekkórházba beutalt kicsiről” – olvasható a gyermekvédelmi hivatal lapunknak küldött válaszában.

A gyermekvédelmi hatóság illetékes szakemberei tájékoztatták a szülőket a gyermek súlyos egészségügyi állapotáról, valamint arról, hogy nyílt szívműtétet kell végrehajtani rajta. Ehhez a szülők írásos jóváhagyására volt szükség, mint ahogyan egy hozzátartozónak személyesen is jelen kellett volna lenni, hogy tájékoztassák a műtéti eljárásról és az azt követően szükséges eljárásokról. „Beszélgetésünk során a gyermek szülei azt mondták, hogy nem tudnak Kolozsvárra utazni, hogy jóváhagyják az eljárást, mint ahogyan a gyermek műtét utáni ellátását sem tudják biztosítani szerény anyagi helyzetük, az apa egészségügyi állapota és a gondozásra szoruló kisgyermekeik miatt. Tisztában voltak azzal, hogy a beteg csecsemőnek rendkívüli ellátásra van szüksége, amelyet szakképzett személy tud csak biztosítani. Emiatt beleegyeztek, hogy a kórházi ellátás és a műtét utáni időszakra a gyermeket szakképzett gondviselőre bízzák, akivel tartják a kapcsolatot” – közölte a gyermekvédelmi hivatal.

Mint beszámoltunk róla: a beteg csecsemő mellé pár napja a Solidaris Egyesület Telefonos Szeretetszolgálat igyekezett pótszülőt találni. Felhívásukra sokan jelentkeztek, volt olyan személy is, aki hajlandó lett volna Angliából hazautazni, hogy gondoskodjon a babáról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?