Ki énekli Orbán Viktor dalát novembertől? - Interjú Valentin Stan történésszel

A román kormány Európában azt csinálja, amit mindig is csinált: tökéletesen és azonnal végrehajt. Orbán nem ezt teszi - jelentette ki a Maszolnak Valentin Stan történész, politikai elemző, újságíró. Az RMDSZ-ről azt mondta, a szövetség vékony jégen jár, hiszen miközben jó viszonyt ápol a magyar kormányfővel, a Fidesszel, addig kénytelen együttműködnie a bukaresti pártokkal is. 

- Egy év eleji interjúban azt nyilatkozta Orbán Viktorról, hogy ő jelenleg Európa egyetlen igazi személyisége. Mire alapozta ezt a kijelentést, s fenntartja-e most is a véleményét?

- Nemcsak, hogy fenntartom a véleményemet, hanem azt meg is erősítették az utóbbi időszak eseményei. Ha figyelembe vesszük a szavazatok által legitimált politikai pályafutás hosszúságát, már az elegendő ahhoz, hogy tudjuk, Orbán Viktor a legfontosabb vezető Európában. De nem csak ennyiről van szó. Ő az az európai vezető, akinek megvan a bátorsága ahhoz, hogy nyíltan felvállalja az álláspontját még akkor is, ha szembemegy az összes többi vezetővel az Európai Tanácsban. Felvállalja azt az álláspontot, amivel a magyar nép hatalmazta fel őt. Egy harcról van szó a békéért, a rendszeren belüli egyenlőségért, ott, ahol a magyarok, a románok, de más európai népek sem diszkriminálhatók. Brüsszelben  mindenki érdekét figyelembe kell venni, ez viszont nem történik meg az intézményesített Európai Unióban. Amíg ez nem valósul meg, csupán egy fikcióról beszélhetünk. 

- Orbán Viktor olykor kap hideget-meleget egy-egy romániai látogatása után. Hogyan látja a magyar miniszterelnök megítélését a bukaresti politikai életben és a román társadalomban?

- Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egy ország közvéleményére számtalan ráhatás érkezik. Romániában arra a közvéleményre, amelyet mi szabadnak vélünk, úgyszintén számtalan hatás érkezik, de azokat az állam ellenőrzi. Amikor minden hatást - az oktatástól kezdve egészen a médiáig - az állam ellenőriz, akkor ne számítsunk arra, hogy az emberek tájékozottak lesznek Orbán tevékenységével kapcsolatban. A román kormány Európában nem ért egyet azzal, amit Orbán Viktor csinál. A román kormány azt csinálja, amit mindig is csinált: tökéletesen és azonnal végrehajt. Orbán nem ezt teszi. Ne számítsunk arra ilyen körülmények között Orbán Viktor feltétlenül szimpatikus személy lesz a románok körében. De Európában és Romániában is egyre több ember érti meg pontosan, hogy mit cselekszik Orbán, s támogatják is azt. 

Valentin Stan szerint bonyolult asz RMDSZ helyzete Fotó: Pataky István

- Hol van ebben a képletben az RMDSZ? A szövetséget sok román bírálat éri, amiért támogatja Orbánt Viktort, szövetséget tart fenn a Fidesszel.

- Abban azt hiszem egyetérthetünk, hogy az RMDSZ helyezte bonyolult. Az RMDSZ-nek képviselnie kell a romániai magyarok érdekeit, s azt hiszem ezt nagyrészt meg is teszi. Ahhoz, hogy ezt sikeresen tegye, együtt kell működnie a román politikai erőkkel. A román politikai erők nem kedvelik Orbánt elsősorban azért, amit jelenleg Európában tesz. Így az RMDSZ vékony jégen jár. Ahhoz, hogy kiemelt szereplő legyen a magyar közösség érdekeinek képviseletében, erőteljesen együtt kell működnie a román politikai erőkkel. Másrészt, az RMDSZ-nek egy fontos kapcsolata van Orbánnal és a Fidesszel. Nem is lehet ez másként. Meg kell találja azt a kanyargós, olykor nagyon bonyolult utat, amely vékony jégen vezet. Egy veszélyes sportról van szó, s őszintén csodálom, hogy ilyen mostoha körülmények között meg tudja találni az irányt a kétféle befolyás között, amelyeket mérlegelnie, használnia kell a romániai magyarok érdekeinek érvényesítéséért.   

- Hogyan látja Európa következő öt évét, továbbra is Ursula von der Leyennel az Európai Bizottság élén?

- Európa elkövetkező öt évét idén novembertől tudjuk számítani. Azt hiszem ezzel megválaszoltam a kérdését.

- Értem, minden az amerikai elnökválasztás kimenetelétől függ. És ki fog nyerni? 

- Novembertől Ursula von der Leyen Orbán Viktor dalát fogja énekelni, s nem fordítva. 

- Tehát Donald Trump.

- Természetesen.   

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

           

                    

Kapcsolódók

Kimaradt?