Két új állatfajjal bővült a Marosvásárhelyi Állatkert állománya

Ez volt az ötödik állatszállítás, amelyet fogadott a Marosvásárhelyi Állatkert. Összességében idén 20 új állattal és 6 új fajjal, köztük flamingóval gyarapította gyűjteményét a Marosvásárhelyi Állatkert.

„Ezúttal Hollandiából érkeztek hozzánk állatok két különböző állatkertből” – nyilatkozta Kopacz András, a Marosvásárhelyi Állatkert igazgatóhelyettese.  Mint mondta, a múlt héten beérkezett két hóbagoly és három rénszarvas az északi féltekéről származik, életvitelük a hideg évszakhoz kötődik. Hozzátette, az állatok nagyon fiatalok, jelenleg elszigetelve vannak, hogy szokják az új otthonuk körülményeit. Ahogy lehetségessé válik, kiállítják ezeket az állatokat, hogy a Maros megyeiek megtekinthessék közelebbről is – közölte Kopacz András.

Fotók: Marosvásárhelyi Állatkert

Az állatkert illetékese úgy fogalmazott, egyelőre nem tudják, hova fogják a hóbaglyokat kiállítani, a rénszarvasokat azonban minden bizonnyal a szarvasok mellett helyezik el. Az vezetőség tervei szerint a közeljövőben tovább szeretnék bővíteni az állatkert állományát, valamint a szabad férőhelyek függvényében újabb fajokat hoznak majd be.

A hatvanas években létrehozott állatkert a helybéliek és a turisták számára egyaránt fontos látványosságot jelent. Jelenleg az állatkert öt nagy részre osztható, mindegyik részlegnek szakosodott gondozói vannak. A Marosvásárhelyi Állatkertet évente 180 ezer ember látogatja meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?