Késelés a lépcsőház előtt: háromgyermekes apát ölt meg egy 70 éves férfi

Megrázó bűncselekmény történt csütörtök este egy galaci lakónegyedben. Egy 42 éves, háromgyermekes férfit késelt meg egy 70 éves másik férfi a nyílt utcán.

A gyilkosság elkövetőjét, a 70 éves gyanúsítottat még aznap este őrizetbe vették, majd kihallgatásra vitték. Az ügyészek és a bűnügyi nyomozók egész éjjel vallatták, hogy kiderítsék tettének indítékát. Az áldozat, a 42 éves férfi a feleségével együtt hazafelé tartott, ekkor történt a támadás egy tömbház előtt. A késelést követően az áldozat még néhány lépést tett, majd összeesett.

A rendőrök egész éjszaka vallatták az elkövetőt | Fotó: MI

Az azonnal kiérkező mentősök több tíz percen keresztül próbálták újraéleszteni az áldozatot, aki a hasán sebesült meg, de hiába – útban a kórház felé, a mentőautóban életét vesztette. A rendőrök, helyszínelők és ügyészek szintén a helyszínre érkeztek a vizsgálatok lefolytatására. Szemtanúkat hallgattak ki, és további személyeket is bevittek kihallgatásra.

Pénteken a hatóságok indítványozták a késes támadó előzetes letartóztatását minősített emberölés gyanújával. A helyi sajtónak adott tájékoztatásuk szerint az elkövető ittas állapotban volt, amikor rátámadt áldozatára, más indítékot nem tudtak felsorakoztatni a tett elkövetésére.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?