Kelemen Hunor: Megfontolt, józan megoldásokra van szükség

„A józan ész forradalmára van szükség Romániában, józan észre van szükség a parlamentben, a kormányban, az államelnöki hivatalban, az állami és a helyi közigazgatási intézményekben” – jelentette Ki Kelemen Hunor az RMDSZ kampányindítóján Csíkszeredában.

Mint mondta, a kormányprogram azért kapta a Józan ész nevet, mert a kapkodás helyett kiszámítható döntésekre van szükség. A polgárnak, a vállalkozónak, a farmernek, mindenkinek. Improvizáció helyett megfontolt, józan megoldásokra van szükség.

Kiemelte, esélyt kell adni és támogatást a fiatal családoknak. Több bölcsőde kell a gyerekeknek, rugalmas munkavégzés a fiatal anyáknak, lakástámogatás a családoknak. Mert csakis akkor lesznek olyan fiatalok, akkor születik egy újabb nemzedék, amely aztán majd itthon akar maradni, a szülőföldön jövőt építeni. „2050-re kevesebb, mint 15 millió lakos marad ebben az országban, és mi is fogyni fogunk. Egy elöregedett társadalom lesz, amely nem képes fenntartani magát. Ez ellen akkor tudunk harcolni, hogyha minden támogatást megadunk hosszú távon a fiatal, gyereket nevelő családoknak” – tette hozzá az államfőjelölt.

Fotó: RMDSZ

A diákok helyzete is prioritás. Kevesebb tanórát és több tehetséggondozást akartnak, erősebb szakoktatást, méltányos érettségit és jobb románnyelv-tanítást. „Bárhol voltam – Székelyudvarhelyen, Csíkban, Biharban, Háromszéken, Máramarosban –, mindenhol azt kérték a szülők, azt kérték a diákok, hogy próbáljunk javítani a románnyelv-oktatáson, mert mindenkinek az az érdeke, hogy a fiatal az iskolában megtanulja a román nyelvet, mert akkor tud boldogulni itthon” – mondta Kelemen Hunor.

Kifejtette, a betegek érdeke az első. Úgy fogalmazott, az egészségügyi rendszer megreformálásában az RMDSZ-nek van a legnagyobb tapasztalata. „A legfontosabb javaslatunk az, hogy a beteg kerüljön az egészségügy központjába. Olyan várólistákat akarunk, amelyek digitálisan működnek és a kórházi sorokat föl lehet számolni. Háziorvosnak kell lennie minden településen, ehhez infrastruktúrát kell építenünk a legkisebb községben azért, hogy tudjuk odahívni a háziorvosokat. A pályakezdő orvosoknak bizalomra és támogatásra van szükségük”, részletezte.

Emellett szeretnék elérni, hogy az adófizető polgárok megbecsülést kapjanak, és azt akarják, hogy a helyi vállalkozások erőt kapjanak, támogatást az államtól. Úgy véli, először is csökkenteni kell a bürokráciát, kiszámíthatóvá kell tenni az ügyintézést, egyszerűsíteni az adórendszert és meg kell könnyíteni a vállalkozások dolgát, hogy fejlesztési pénzekhez jussanak. Mert ebből lesznek munkahelyek, ebből lesznek fizetések, és ebből lesz gazdasági növekedés

„Többet a polgárnak, kevesebbet az államnak és tiszteletet a magyaroknak. Ezen a területen is a legfontosabbal kezdenénk a változást. A polgár nem postás! Az állam saját magától kérje és szerezze be a szükséges igazolásokat, hisz minden információval ő rendelkezik. Nekem is hozzá kell mennem, ha meg akarom tudni, hogy van-e adósságom felé. Minket ezzel hagyjon békén! Majd folytatnánk azzal, hogy megszüntetjük azokat az intézményeket, amelyek több problémát okoznak, mint amennyit megoldanak” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, példaként felhozta a kincstárat, a regionális szintű adóhivatalokat, a prefektúrákat és sok más olyan intézményt, amely teljesen fölöslegesen működik. Kevesebb bürokratával több pénz marad a helyi közösségeknek.

„Ki kell mondanunk: nem a fővárosnak van országa, hanem az országnak van fővárosa és úgy kell viselkednie, nem fordítva. Ellen kell állnunk a küszöbön álló rossz közigazgatási átszervezésnek, mert ennek is csak az lesz a vége, amint eddig mindig: nehezebb ügyintézés, helyi szinten a magyarok etnikai arányának a megváltoztatása, teljes politikai kiszolgáltatottság. És ezért nem hagyhatjuk, hogy egy rossz közigazgatási reformmal bomlasszák a helyi közösségeket és fejetlenül összevonják, fölszámolják a kistelepüléseket. Ez a mi ajánlatunk, és ezzel a tervvel megyünk a polgárok elé, megyünk a közösségünk elé, és amennyiben megkapjuk a bizalmat, ezzel készülünk a parlamentbe, s ha lesz lehetőség, akkor a kormányra” – fejtette ki az RMDSZ elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?