Kelemen Hunor: Csökken a feszültség az elnök távozásával

Nem lett instabilabb a romániai politikai helyzet Klaus Iohannis lemondásával, épp ellenkezőleg, csökken a feszültség az államfő távozásával – mondta a Maszolnak Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint a szenátus elnöke ügyvivő államfőként veszi át a feladatokat, a váltás zökkenőmentes lesz. 

Kelemen Hunor elmondta: bár a sajtóban az a hír terjedt el, hogy volt egy találkozó a koalíciós vezetők és Klaus Iohannis között hétfő délelőtt, ez nem igaz. „Sejtettük, hogy lemond, de nem tudtuk biztosra sem mi, sem a koalíciós patrnerek. Az államfő a vélhetően hétvégén elemzve a helyzetet, a pro és kontra érveket, végül erre a következtetésre jutott” – mondta a politikus. Kelemen Hunor: Ez egy esély a koalíció jelöltjének, új helyzetet teremt számára | Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldala

Az RMDSZ vezetője arról is beszélt, hogy nagy a feszültség, a düh a társadalomban, Iohannis óriási csalódottságot hagy maga mögött, ugyanakkor távozásával megadta az esélyt, hogy politikai diskurzus ne róla szóljon. „Ez egy esély a koalíció jelöltjének, új helyzetet teremt számára” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Az RMDSZ-elnök emlékeztetett rá: a maga részéről december óta már többször elmondta, hogy az lett volna legszerencsésebb megoldás, ha Iohannis már korábban átadja a mandátumát a szenátus elnökének. Úgy véli, Ilie Bolojan az alkotmány által rögzített néhány kivételtől eltekintve, majdnem teljes jogkörrel elláthatja az elnökséget. Kelemen Hunor „butaságnak, valótlannak” nevezte azokat az elemzői állításokat, melyek szerint az ultranacionalisták malmára hajtja a vizet Iohannis lemondása, hiszen az ő sikerükként könyvelhetik el a lépést.

A távozó államfő két mandátumára vonatkozó kérdésünkre az RMDSZ elnöke azt mondta: több volt benne a csalódás mint a siker. „Amikor megszavazták – a magyarok 2014-ben 90 százalékos arányban – nagy reményeket fűztek hozzá, sokan úgy gondolták, szászként érzékenyebb lesz a kisebbségi kérdések iránt. Mindenkinek csalódnia kellett” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?