Kedvezményes áron vonatozhatnak az egyetemisták – Vannak újdonságok is
A Román Állami Vasúttársaság (CFR) személyszállító részlege ismertette azokat a kedvezményeket, amelyeket a hazai, akkreditált felsőoktatási intézmények 30 év alatti hallgatóinak kínál a 2025–2026-os tanévre.
A közlemény szerint úgy a hallgatók 90 százalékkal olcsóbban válthatnak majd jegyet a lakhelyük és az egyetem közötti útvonalon közlekedő járatokra, másodosztályú szerelvényre. Amennyiben elsőosztályon vagy hálófülkében akarnak utazni, úgy az árkülönbséget teljes egészében ki kell fizetniük.
Ahhoz, hogy a kedvezményt igénybe vegyék, fel kell mutatniuk az egyetemista igazolványukat, ugyanakkor a hallgatók lakcímét igazoló személyi igazolvány is szükséges.
A CFR honlapján is elérhető közlemény részletezi a feltételeket, ugyanakkor újdonságról is beszámolt, amely szerint október elsejétől Románia területén a külföldi egyetemeken tanuló román állampolgárságú hallgatók féláron válthatnak jegyet minden vasúti szerelvény másodosztályára. Ezzel fel kell mutatni a személyi igazolványukat és az egyetemi igazolványukat, hitelesített fordítással.
CSAK SAJÁT