Kapavágás helyett szalagvágással kezdődött a csatornahálózat építése egy Arad megyei településen

Só, kenyér és szalagvágás – kapavágás helyett felavatáshoz illő ünnepséggel kezdődött el a héten az Arad megyei Fakert (Livada) községben a szennyvízhálózat három szakaszának a kivitelezése.

Fotó: Arad Megye Tanácsának Facebook-oldala

A megyei tanács tájékoztatása alapján a helyi önkormányzat öt szakaszra osztotta a projektet, amelyből a most elkezdődő munkálatok közül egy szakaszt a megyei tanács támogatásával az Anghel Saligny program révén finanszíroznak, kettőt pedig a község önerőből épített meg. „Nem lesznek adó- és illetékemelések a csatornahálózat miatt” – nyugtatott mindenkit Bimbó József, a település polgármestere. Azt mondta, hogy négy év álma vált valóra azzal, hogy elkezdődhet a kivitelezés.

A szalagvágás alkalmával a megyei tanácselnök, Iustin Cionca rámutatott, hogy voltak, akik nehezményezik, hogy a polgármesteri hivatal önerőből és a Saligny-program révén vág bele a kivitelezésnek, de a helyiek azt szeretnék, hogy minél hamarabb elkészüljön a hálózat.

A Specialarad.ro beszámolója alapján a megyei tanács uniós támogatással tervezi kiépítettni a szennyvízhálózatott több településen is. Ezek között Fakert is szerepelt, de négy-öt évet várniuk kellett volna. Ezért bontották szakaszokra a projektet, és a mintegy 6,6 millió eurós beruházást elkezdték.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?