Közel 900 család számára építenek új szennyvízhálózatot Ákosfalva községben

Ákosfalva, Nyárádszentbenedek és Harasztkerék lakosainak épül új szennyvízhálózat. A 17 kilométer hosszú csatornahálózatra 880 családot csatlakoztatnak. A szükséges, közel 40 millió lejes finanszírozást a fejlesztési minisztérium biztosítja – írja közleményében az RMDSZ.

„Tavaly az önkormányzati választási kampányban Ákosfalván is jártunk, ahol a község problémáiról beszéltünk Osváth Csaba polgármesterrel. Ezek közül az egyik legfontosabb a csatornahálózat bővítése, és a tisztító-ülepítő rendszer megépítése; akkor megígértük, hogy megoldást és forrásokat találunk a beruházás elvégzésére. A forrásokat most előteremtettük, és nemsokára indulhat a munka” – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Cseke Attila fejlesztési miniszter elmondta: „az RMDSZ arra vállalkozott, hogy most már kormányzati támogatásból, kormányzati eszközökkel is, az erdélyi magyar települések fejlődését szolgálja. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy olyan településen éljen, amely fejlődik, ahol jó élni, ahol korszerűen működik minden közszolgáltatás.”

Jelenleg az árokba és szivattyúzható tárológödrökbe folyik a szennyvíz, emiatt fennáll a talajvíz szennyezésének lehetősége.

Az új szennyvízhálózat mellett víztisztító állomás is épül, amely két lépcsősen, előbb szűrőrendszeren keresztül, majd mikró biológiailag tisztítja meg a szennyvizet. A beruházásra 39 984 941,48 lejt hagyott jóvá a fejlesztési szaktárca, a kivitelezés időtartama három év.

(A címlapkép illusztráció | Fotó: Kolozs Megyei Tanács)

Kapcsolódók

Kimaradt?