Kalotaszentkirály elnyerte az Európai Ifjúsági Falu címet

Első magyar településként elnyerte az „Európai Ifjúsági Falu 2025” címet a Kolozs megyei Kalotaszentkirály a Vatra Dornei-on megrendezett Vidéki Ifjúsági Gála keretében.

Az Európai Ifjúsági Falu (European Youth Village) egy politikamentes közösségszervezési program, amely a vidéki fiatalok bevonását és közösségeik megerősítését célozza. „Ez a rangos elismerés fiataljaink elkötelezett munkájának, közösségi kezdeményezéseinknek és innovatív programjainknak az eredménye” – nyilatkozta a cluj24.ro portálnak Póka Jácint-Tivadar projektmenedzser.

Az Európai Ifjúsági Falu programot 2018-ban indította el a Go Free és az Egyesület az Aktív Fejlődésért (ADA). Céljuk a vidéken élő fiatalok támogatása, közösségeik erősítése, valamint a vidéki életminőség javítása.

Kalotaszentkirály 2024 júliusában nyújtotta be pályázatát

A folyamat során bemutatták a közösség helyzetét, a kitűzött célokat, valamint a fiatalok számára tervezett fejlesztési tevékenységeket.

Kiemelten fontosnak tartottuk a fiatalok bevonását, a közösségi terek hatékony kihasználását és olyan események szervezését, amelyek hozzájárulnak személyes és szakmai fejlődésükhöz” – mondta Póka Jácint-Tivadar.

A projektvezető közölte, a cím nemcsak elismerést, hanem felelősséget is jelent a fiatalok számára. A tervek között szerepelnek: személyes és szakmai fejlesztő workshopok, sportesemények, környezetvédelmi programok, film- és könyvklubok illetve különböző közösségi rendezvények.

Póka Tivadar Facebook oldala

Ezekkel a tevékenységekkel egy erős, összetartó ifjúsági közösséget szeretnénk építeni, és vonzóbbá tenni a vidéki életet. Fiataljainkkal együtt egy jobb jövőt kívánunk teremteni Kalotaszentkirálynak” – tette hozzá Póka Jácint-Tivadar.

A november 15–17. között Vatra Dornei-on megrendezett gálán négy települést díjaztak: Lipova, Pârjol, Berești-Tazlău és Kalotaszentkirály, utóbbi az első magyar községként nyerte el ezt a címet.

A pályázati sikerhez hozzájáruló csapat tagjai: Póka Jácint-Tivadar (projektmenedzser), Bálint Orsolya-Mónika, Okos Rigó Aliz-Ibolya, Lukács Eszter, Kismihály Barbara és Póka András-Kristóf.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?