Európai Ifjúsági Falu címre pályázik Kalotaszentkirály

Kalotaszentkirály fiataljai célul tűzték ki az Európai Ifjúsági Falu cím megszerzését, amely a helyi fiatalok aktív részvételére épít. A pályázaton keresztül a már meglévő létesítményeket élettel töltenék meg, és új, fenntartható programokat indítanának a fiatalok számára.

A kezdeményező csapat öt személyből áll: Bálint Orsolya, Lukács Eszter, Okos-Rigó Alíz, Póka András Kristóf és Póka Jácint Tivadar. Az informális csapat vezetője Póka Jácint Tivadar, valamint mentorként csatlakozott a csapathoz Szabó-Csorba Zsuzsanna Emese, a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum alelnöke. Ők már eddig is aktívan kivették a részüket közösségi munkából, de most még nagyobb feladatra vállalkoznak.

Fotók: KIFOR

A pályázat lehetőséget ad arra, hogy Kalotaszentkirály ifjúsága ne csak helyi, hanem országos szinten is megmutathassa elkötelezettségét és kreativitását. A községben már számos ifjúsági kezdeményezés valósult meg európai uniós forrásból: sportnap, kvízest, valamint közösségi nap.

„Célunk, hogy a megkezdett munkát folytassuk és új közösségi programokat szervezzünk, ismertté tegyünk Kalotaszentkirályt szerte az országban a megpályázott cím révén” mondta el a projekt kapcsán Póka Jácint Tivadar, az informális csapat vezetője.

„A közösségi tevékenységek mellett fontosnak tartjuk az Európa Ifjúsági Falu cím révén, hogy a fiatalok reális igényeire hívjuk fel a figyelmet, ezeket közösségileg, de közpolitikai szinten is kezeljük. Valamint azt is fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok és a közigazgatás között párbeszéd alakuljon ki, így a fiatalok jobban megismerik a működési mechanizmusokat, ami abban segít, hogy aktív állampolgárokká és közösségszervezővé válljanak” – fogalmazott a csapat mentora, Szabó Csorba Zsuzsanna Emese.

A következő időszak megtervezésében a helyi fiatalok igényei központi szerepet kapnak, a mindennapi problémáikra próbál a csapat megoldást találni. Az egyik felmerülő igény az önismeret és személyiségfejlesztés, szakmai fejlődés, vállalkozói alapismeretek elsajátítása, mely elsősorban az itthon maradás kulcsa – olvasható a közleményben.

A sport és szabadidős tevékenységek is helyet kapnak a palettán, így a községben meglévő létesítmények és infrastruktúra megtelik élettel. A kultúra és a hagyomány szeretete is megjelenik a tervek között, hiszem a fiatalok zömében a Felszeg Gyöngye Néptánccsoport tagjai.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?