Júliustól fegyelmi eljárás indítható a dokumentumokról másolatot követelő tisztviselők ellen

Sebastian Burduja kutatási miniszter pénteken kijelentette, hogy júliustól fegyelmi eljárást indíthatnak azon tisztviselők ellen, akik a román állami intézmények által kiállított dokumentumokról másolatot vagy fűzős irattartót („dosar cu şină”) kérnek az ügyintézésre érkező polgároktól.

Gyulafehérváron tartott sajtótájékoztatóján a miniszter kijelentette, a Klaus Iohannis államfő által nemrég kihirdetett törvényt ő maga kezdeményezte parlamenti képviselőként, és a törvény egyebek mellett megtiltja az állami közintézményeknek, hogy más állami intézmények által kiállított dokumentumokról másolatot, vagy fűzős irattartót és más típusú irattartót vagy egyéb irodai cikket kérjenek a polgároktól, illetve azt is, hogy fénymásológépeket működtessenek az intézményekben, amelyeken fizetés ellenében készítenek másolatokat az iratokról.Fotó: Facebook/Címfestő

Burduja elmondta, hat hónapos végrehajtási határidő van, tehát júliustól kezdődően lesznek hatályosak a jogszabály előírásai. Az egyik újságíró azon felvetésére, hogy egyes intézményekben egyelőre lehetetlen lesz megvalósítani a dokumentumok digitális úton történő továbbítását, a miniszter leszögezte, hogy közbeszerzési eljárást indítottak a kormányzati felhő megvalósítására, amely egy országos interoperabilitási adatplatformot is tartalmazni fog.

„Az interoperabilitás törvénye szankciókat szab ki azokra az intézményekre, amelyek nem kapcsolják össze adatbázisukat. Igaz, ez rövid távon nem lesz megvalósítható” - mondta a miniszter. Hozzátette azonban, hogy azok az intézmények, amelyek még mindig fizikai formában őrzik archívumaikat, nem kérhetnek a polgároktól másolatokat az állami intézmények által kibocsátott iratokról, azokat saját tisztviselőiknek kell helyben elkészíteniük.

A kormányzati felhőnek 2026-re kell működőképessé válnia, de Sebastian Burduja szerint egyes adatbázisok már ez év végén elkészülnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?