FRISSÍTVE: Jóval háromezer alatt van az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma

A legutóbbi tájékoztatás óta 2697 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 40 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az új esetek közül 45 újrafertőződés, az érintetteknek az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor eddig 1 632 145 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.

Ez idáig 10 614 129 RT-PCR koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában, és 5.073.923 antigén gyorstesztet végeztek. Az elmúlt 24 órában 13 236 RT-PCR tesztet végeztek el (az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, illetve kérésre), és 27 591 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel. Az igazolt új esetek mellett 539 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

Az elmúlt 24 órában 214 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés; ebből 43 haláleset korábban következett be.

A GCS szerint 105 férfiról és 109 nőről van szó, akiket Fehér, Arad, Argeş, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Brassó, Brăila, Călăraşi, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Kovászna, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Giurgiu, Gorj, Hargita, Hunyad, Ialomiţa, Iaşi, Ilfov, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Neamţ, Olt, Prahova, Szilágy, Szatmár, Szeben, Suceava, Teleorman, Temes, Tulcea, Vaslui, Vâlcea megyében, illetve Bukarestben kezeltek kórházban.

 

Az elhunytak közül hárman a 30 és 39 év közötti, kilencen a 40 és 49 év közötti korosztályhoz tartoznak, huszonketten 50 és 59 év közöttiek voltak, 53 áldozat 60 és 69 év közötti, 58 elhunyt 70 és 79 év közötti volt, 69 páciens életkora meghaladta a 80 évet.

A 214 halálos áldozat közül 189-en nem voltak beoltva, ugyanakkor 202-nek volt valamilyen társbetegsége. A 25 beoltott áldozat 30 és 39 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és valamennyiüknek volt valamilyen társbetegsége.

Szabadulnak fel az ágyak az intenzív osztályokon

Országszerte 37 szabad intenzív terápiás ágy áll jelenleg rendelkezésre Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban.

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint szombaton 1708 intenzív terápiás ágy volt elkülönítve koronavírusos pácienseknek. Országosan rendelkezésre áll emellett 129 tartalék intenzív terápiás ágy a Covid-19-betegek számára, ebből a tartalékból pótolják a kórházak szükségleteit. Országos szinten jelenleg összesen 1591 intenzív terápiás ágyat foglalnak el koronavírussal fertőzött páciensek.

A szabad ágyak közül három Bukarestben, egy Bákó megyében, kettő Botoşani megyében, egy Krassó-Szörény megyében, egy Kolozs megyében, hat Konstanca megyében, egy Galac megyében, kettő Iaşi megyében, kettő Neamţ megyében, nágy Szilágy megyében, négy Suceava megyében, egy Tulcea megyében, hat Vaslui megyében, három Vrancea megyében van.

Több mint félmillió lej értékben bírságoltak

Az elmúlt 24 órában 2471 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 524 970 lej értékben a Covid-világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt.

A betegségek leküzdésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása miatt három esetben indítottak bűnvádi eljárást. Az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését a 0800 800 165-ös zöldszámon jelenthetik a polgárok.

Az elmúlt 24 órában 2183 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban és további 313 a kizárólag a tájékoztatást szolgáló 0800 800 358-as zöldszámra.

Jelenleg 11 123 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel és 1591 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra.

A kórházban kezelt páciensek között 157 kiskorú van, és közülük 16-ot ápolnak az intenzív osztályon. Az intenzív terápián levő 1591 beteg közül 148 rendelkezik oltási igazolvánnyal. Románia területén 62 441 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 11 469 intézményi elkülönítésben.

Ugyanakkor 57 196 személy van házi, 50 intézményes karanténban. Az elmúlt 24 órában 2183 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban és további 313 a kizárólag a tájékoztatást szolgáló 0800 800 358-as zöldszámra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?