Jelentősen megemeli a kormány az egyenruhások bérét
A most elfogadott fizetésemelés mértéke elérheti a 30 százalékot, számolt be az Agerpres.
A kormány csütörtökön elfogadta a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági intézményekben dolgozók fizetésének, valamint a katonai missziókban, gyakorlatokon és kiképzésen való részvételért járó illetmény emeléséről szóló sürgősségi rendeletet.
Mihai Constantin kormányszóvivő a kormányülés után elmondta, a védelmi minisztérium alárendeltségében működő intézmények személyzetéről van szó. A sürgősségi rendelet értelmében az alapfizetés vagy az alapilletmény legtöbb 30 százalékának megfelelő béremelésben részesülnek a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági személyzet tagjai.
A szóvivő szerint ugyanakkor a 2018-as összeghez képest megduplázzák a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági intézmények alkalmazottainak kiküldetési pótlékát. A személyzet tagjai akkor részesülnek az emelt összegű pótlékban, ha nemzetközi kiképzésben, gyakorlaton vagy küldetésekben vesznek részt. A pótlék akkor is jár, ha a misszió Románia területén zajlik, az alkalmazott állandó munkahelyétől legalább 5 kilométeres távolságra, és időtartama meghaladja a 48 órát.
A sürgősségi rendelet továbbá jogi keretet biztosít arra, hogy a szakképzéseken vagy továbbképzéseken részt vevő vagy egyetemi tanulmányokat folytató alkalmazottak is fizetésben részesülhessenek.