Jelentés: több tucat kisvállalkozás szűnt meg Parajdon a bányakatasztrófa óta

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a térség legfontosabb turisztikai látványosságát, a sóbányát.

Ez a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) tevékenységi jelentéséből derült ki, amelyet a csíkszeredai prefektúrán ismertetett hétfőn az intézmény vezetője, számol be az Agerpres hírügynökség. Róbert István adatai szerint a megyében tavaly 135 vállalkozás szüntette be a tevékenységét, többségük Parajdon és a turizmustól függő környező településeken.

A sóbánya bezárását az egész térség megszenvedte | Fotó: Hargita Megye Tanácsa

A DSVSA igazgatója az Agerpresnek elmondta, hogy elsősorban az utcai kereskedelemben működő, kürtőskalácsot, lángost vagy vattacukrot árusító kisvállalkozásokat érintette a parajdi bánya beomlása. Emellett több kereskedelmi szálláshely, főként panzió kérte a működése felfüggesztését, mivel tulajdonosaik úgy ítélték meg, hogy a jelenlegi körülmények között nem éri meg fenntartani a vállalkozást.

Róbert István szerint nem nagy cégekről van szó, de megszűnésük helyi hatása jelentős, mivel Parajdon és Korondon számos család élt ezekből a tevékenységekből. Hozzátette, hogy ez volt Hargita megye legélénkebb turisztikai térsége, és az idényjellegű ellenőrzések közel 40 százalékát is itt végezték.

A sóbánya beomlásának hatása a munkaerőpiacon is érződik. A Hargita Megyei Munkaerő Ügynökség (AJOFM) adatai szerint Parajdon a munkanélküliek száma tavaly május és december között 69-ről 121-re emelkedett. Az intézmény munkatára, Jánó Edit Andrea a prefektúrán tartott tanácskozáson közölte: 2025 júniusában és júliusában 41 személyt bocsátottak el csoportosan, de ezen felül egyéni elbocsátások is történhettek.

Jánó Edit Andrea közlése szerint egy kereskedelmi szálláshely nemrég arról értesítette az ügynökséget, hogy 33 alkalmazottjából 12-15-öt elbocsáthat. Jelenleg Parajdon nincs betöltetlen munkahely, a legközelebbi elhelyezkedési lehetőségek Székelyudvarhelyen vannak, főként a turizmus és a szolgáltatások területén.

A parajdi sóbányába tavaly május végén zúdult be a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bányát. A sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága volt, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?