Jegybanki kormányzó: a „hajba kapásokat” a koalíción belül kell rendezni
A korábbi koalíció pártjainak újra tárgyalóasztalhoz kell ülniük, és kölcsönös engedményeket ahhoz, hogy együtt kormányozzák tovább az országot – jelentette ki csütörtökön Mugur Isărescu.
Az inflációs jelentés ismertető sajtótájékoztatón a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója úgy fogalmazott: a pártok közötti vitákat és „hajba kapásokat” a koalíción belül kell rendezni. Isărescu elmondta, hogy folytatni kell az államháztartás rendbetételét, ehhez pedig teljes jogkörű kormányra van szükség. Szerinte a korábbi koalíció döntései révén sikerült megőrizni Románia hitelminősítését, még ha ez feszültségekkel is járt.
.jpg)
Az Agerpres által idézett jegybanki kormányzó szerint ezek a feszültségek részben természetesek, mert a pártok saját választóikat képviselik, és nem egyformán viszonyulnak az egyes intézkedésekhez. Példaként az áfaemelést említette: a jobboldali pártok szerint ez jó döntés lehet, a baloldaliak viszont regresszív, igazságtalan adóztatásnak tartják. Isărescu úgy vélte, hogy a jelenlegi helyzetben a koalíciós pártoknak újra tárgyalóasztalhoz kell ülniük, bármennyire nehéz is ez számukra.
„A politika a kompromisszum művészete” – jelentette ki, hozzátéve: mindenkinek meg kell tennie a szükséges engedményeket ahhoz, hogy az ország kormányozhatóvá váljon. A BNR kormányzója szerint erre főként azért van szükség, mert a befektetők, a hitelminősítők, az Európai Bizottság és a nemzetközi pénzügyi intézmények nem látják világosan, ki következik Romániában a következő időszakban.
CSAK SAJÁT