Japán autók seregszemléje Kézdivásárhelyen

A szerző felvételeIdéntől újabb rendezvénnyel színesedett a Kézdivásárhelyen tartandó események listája: két autós blogger úgy döntött, hogy ezentúl Kézdivásárhelyen szervezik meg a japán gyártmányú autók találkozóját. A háromnapos rendezvényre mintegy száz autó érkezett a rendezvényt befogadó gokartpályára.

A rendezvényt a tablejaponeze.ro internetes blog két szerzőtársa, Tudor Tribunescu és Sorin Ștefan Sandu szervezték, úgymond unaloműzés céljából. „2016-ban még iskolás voltam, mikor a blogot elindítottuk, kimondottan japán autókkal foglalkozva. Aztán jött a Covid-járvány és hogy a fásultságból kilépjünk és szintet lépjünk, megszerveztük az első találkozót, amit Saisho Meet címen futott, ez most Saisho Fest-re változott. Kézdivásárhely ideális színhely erre a célra és a gokarttal is foglalkozom, többször voltam itt, hiszen ha jól tudom ez már a hatodik autós rendezvény ezen a pályán. Kedvenc pályám a kézdivásárhelyi, gyönyörű a város környéke, a körülmények első osztályúak. Az is szempont volt, hogy egy helyen tudjunk mindent lebonyolítani, s szálláshely is itt legyen, ez a pálya pedig ezzel is szolgálni tud” – mondotta a Maszolnak Tudor Tribunescu.

A találkozón a japán autóipar minden „csodája” ott volt, az olcsó kisautóktól a bivalyerős tunninggépekig és az abszolút luxust képviselő Lexus-okig. Az autókat a pálya hatalmas parkolójában lehetett megcsodálni, a létesítmény aszfaltszőnyegén időre menő futamok voltak, egy folyamatosan vízzel öntözött helyen pedig a driftelés zajlott. A társszervező kifejtette: 2024-ben biztos, hogy ismét Kézdivásárhely lesz a verseny helyszíne. A pálya egyébként más körökben is felkapott: két éven át itt készült egy felvezető kisfilm és fotósorozat Mihai Leu bajnokságkezdésére, a volt világbajnok boxolóból autóversenyzővé váló sportoló mellett Adina Buzatu stylist is megjelent, közös fotókat készítve a Ferrari 458 Challenge versenygép előtt.

Kapcsolódók

Kimaradt?