Ittasan jár dolgozni a sebész – a munkatársai bepanaszolták

Belső, etikai vizsgálatot indít a Szeben megyei sürgősségi kórház igazgatója, miután az egyik sebészt több kollégája azzal vádolta meg, hogy részegen jár be a munkahelyére, és kezeli a betegeit, mondta el kedden az Agerpres hírügynökségnek Daniel Chelcea kórházigazgató.

Iulian Făgețan sebész ellen hét másik orvos közel egy hete, május 23-án nyújtott be írásos panaszt a kórház vezetőségének. Ebben többek között a következőket írták: „Dr. Iulian Făgețan január óta alkohol hatása alatt mutatkozik és kezeli a betegeket. Orvosok, szakorvosok és rezidensek egy csoportja vagyunk, akiket érdekel és felháborít ez a helyzet, amelynek mindannyian ki vagyunk téve ebben a kórházban. Sürgős kivizsgálást és intézkedést követelünk”.Illusztráció: Pexels
A nagyszebeni kórház igazgatója, Daniel Chelcea kedden megerősítette az Agerpres hírügynökségnek, hogy múlt héten érkezett hozzá a panasz. A menedzser szerint a panaszt hét orvos írta alá, nem dolgoznak mindannyian közvetlenül a megvádolt sebésszel. A kórházigazgató azt állítja, hogy eddig nem kapott semmilyen információt az egészségügyi személyzettől vagy a betegektől, hozzátartozóktól, hogy Iulian Făgețan ittasan jár be dolgozni, és kezeli a pácienseit.

Az Agerpres a kórház vezetőségén keresztül kért választ, ám Iulian Făgețan nem volt hajlandó kommentálni az ellene felhozott vádakat.
Iulian Făgețan a Nagyszebeni Sürgősségi Megyei Kórház száj- és és állkapocssebészeti klinikai osztályát vezeti.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?