„Itt nem segít senki rajtunk” – nyolc család maradt fedél nélkül a hidegvölgyi tűzeset után

FRISSÍTVE - Három és fél hónappal a csíksomlyói romatelepen pusztító tűz után – amely múlt héten kis híján megismétlődött – szerda reggel tűz ütött ki egy másik romatelepen: ezúttal a marosvásárhelyi Hidegvölgyben kaptak lángra a fából készült lakóházak. Soós Zoltán polgármester a helyszínen azt ígérte, gondokoskodnak a földönfutóvá vált személyek elszállásolásáról.

Nyolc ház égett le, nyolc család maradt fedél nélkül Marosvásárhelyen, a Hidegvölgyben szerda reggel történt tűzeset nyomán. Az egyik ház gyulladt ki, eddig ismeretlen okokból, s a lángok átterjedtek a szomszédos épületekre.

FRISSÍTÉS: A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője, Gagyi Mihály portálunkkal közölte: az egyik ház rosszul kialakított fűtésrendszere és a hozzá tartozó kémény okozta a tüzet, amely először a mennyezetet érte el, és később átterjedt a szomszédos helyiségekbe, majd pedig a környező lakhelyekre is.

„Mi hatan bent voltunk a házban, aludtunk, mert későig dolgoztunk az éjjel. Jöttek és ütötték az ajtót, hogy Kelj fel gyorsan, ég a ház! Kifutottam, úgy, ahogy voltam, kivittem a gyerekeket, feltettem egy vizes pokrócot a fejemre, és elmentem, hogy a butéliákat kihozzam a házakból. Az egyikből már nem tudtam kivenni, de elkergettem az ottaniakat, mert nagyon nagy tűz volt, és nehogy felrobbanjon” – idézte fel újságírói kérésre a történteket az egyik károsult, Marian János.

Marian János károsult nyilatkozott a sajtónak a történtekről | A szerző felvételei

Mint mondta, a személyazonosító igazolványok, más irataik mind bennégtek a házban, de szerencsére a beteg kislányát és a többi gyereket sikerült épségben kimentenie. A kislány nemrég szívműtéten esett át, és gyógyszeres kezelésre szorul, amitől az élete függ.

Hat-hét gyermeket nevelnek a családok

A tűz következtében nyolc ház égett le, egy-egy család élt mindegyikben, ahol átlagosan hat-hét gyermeket nevelnek– számolt be Marian János. A jelenlévők egy asszony halálát is jelezték, aki nem a tűz áldozata lett, hanem kötél által vetett véget az életének. „Azt mondják, most a tűz után” – osztotta meg a károsult, hozzátéve, hogy a negyven év körüli áldozat édesanyja is nehéz helyzetben van.

A fő problémák egyikét az jelenti, hogy a Hidegvölgy magasabban fekvő lakóhelyei közelében nincs vízcsap, a csatornázási rendszer sem terjed idáig. A tűzoltóautók is nagyon nehezen tudták megközelíteni a tüzet, kerülőutakat használva.

A tűzolók nagy erőkkel szálltak ki helyszínre, hogy megakadályozzák a tűz gyors terjedését

„Ha lett volna itt fent vizünk, nem gyúlt volna fel annyi ház” – mondta Marian János. Magyarázata szerint ameddig az út menti vízlelő helytől felhozzák a vizet, már késő. „Itt nem segít senki rajtunk” – jelentette ki, a telepen lévő szemétre mutatva. A leégett házak utáni füst és az összehordott szemét szaga a bomló kutyák teteméből áradó bűzzel keveredett a helyszínen.

 „Összeszedtem a szemetet a döglött kutyákkal együtt, meggyújtottam, jöttek a miliciák és megbüntettek” – panaszolta a károsult, akinek elmondása alapján a hulladékgazdálkodási vállalat nem szállítja el az ottani szemetet, így az csak évek óta csak gyűl és gyűl. „Ha lenne egy szemetes, akkor oda dobnánk, de nincs, így nincs hova vinnünk” – mondta Marian János.

A városvezetés egyelőre nem segíthet az infrastuktúrán

Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere a helyszínen elmondta, a Hidegvölgy általános rendezési tervének elkészítése folyamatban van. „Az épületek jelentős része magánterületen áll, ebből kifolyólag pedig, ameddig nem végzünk a telekkönyvezéssel, nem tudunk infrastruktúrát építeni” – nyilatkozta az elöljáró. Hozzátette: az idei megvalósítások között szerepel az is, hogy a Hidegvölgy felső végében is megoldják a vízvezetést és csatornázást, hogy elkerüljük a hasonló baleseteket.

Jelenleg azon dolgoznak, hogy minél hamarabb megoldják a fedél nélkül maradt személyek elszállásolását. Az önkormányzat szociális osztályán keresztül az éjszakai menhelynél próbálnak lehetőleg már szerda estétől megoldani a szállást azok számára, akiknek nincs, ahova menniük – fejtette ki polgármester.

Nyolc ház vált lakhatatlanná

A menhely felső szintje szabad, most végzik a fertőtlenítését, ugyanis korábban a koronavírussal fertőződött személyeket oda helyezték át, ahogy arról mi is beszámoltunk. A polgármester elmondta, a károsultakat csak ideiglenesen helyezik le a hajléktalanszállón, ameddig meg tudják oldani vagy szociális lakások építését, vagy a visszaköltöztetésüket.

Hozzátette: több hónapot vesz majd igénybe a családok végleges helyzetének megoldása. Arra a kérdésre, hogy hány személyről van szó, az elöljáró elmondta, a szociális osztály roma irodájának munkatársai jelenleg a lista elkészítésén dolgoznak. „Azt kértem tőlük, hogy egy órán belül pontosan tudjuk hány személyről van szó, hány gyerek, hány felnőtt, és lássuk, hogy a segítség mértéke mekkora kell legyen” – fejtette ki Soós Zoltán.

Kamerákkal az illegális szemétlerakók ellen

Arra a felvetésre, hogy a károsultak a víz és szemétkonténerek hiányára panaszkodtak, a polgármester azt nyilatkozta: a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a vízvezeték és a csatornázási rendszer a főúton van.

„Ameddig a telkek nem a város tulajdonában vannak, nem lehet bővíteni a rendszert” – magyarázta az elöljáró, hozzátéve: a tulajdonosoknak kellene elvégezniük a hálózat bővítését, ám mivel nem itt laknak, és nem érdekeltek ebben, a terület megvásárlása után tudják megoldani és biztosítani a szolgáltatásokat.

A füst a város távolabbi pontjairól is jól látszott

A felgyűlt hulladék kapcsán feltett kérdésre pedig azt felelte: az a legnagyobb gond, hogy a Hidegvölgy aljában vannak ugyan  konténerek,de nagyon sokan illegálisan ide teszik le a szemetet. „Ez is olyan helyzet, amit rendeznünk kell a közeljövőben” – összegezte, felidézve, hogy tavaly ősszel „kipucolták” a helyszínt, de pár hónap alatt ez a szemét visszatermelődött.

„Be fogjuk kamerázni a helyet, hogy megbüntethessük azokat a személyeket, akik illegálisan ide szállítják a szemetet” – mondta végszóként Soós Zoltán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?