Iohannis üzent a romák világnapján, az ellenzék szerint elhanyagolják a romákat

Románia a nyitott és demokratikus társadalom követendő példája lehet, többek között roma polgárainak sokszínűsége, energiái és képességei révén – áll Klaus Iohannis államfő hétfői, a romák nemzetközi napja és a romániai romák ünnepe alkalmából küldött üzenetében.

Iohannis üzenetét Sergiu Nistor államelnöki tanácsos tolmácsolta azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a romanap alkalmából szervezett hétfőn a parlament épületében a kisebbségek képviselőházi frakciója, a kormány interetnikus kapcsolatokért felelős főosztálya és más intézmények – számolt be az Agerpres.

„Ma azokra a kiemelkedő roma személyiségekre emlékezünk, akik részt vettek a modern Románia kialakulásában, támogatták az ország célkitűzéseit és jelentős mértékben hozzájárultak az ország kulturális örökségéhez. A roma etnikum megünneplése egyrészt kifejezi a romák társadalmi hozzájárulásának megbecsülését, másrészt lehetőséget ad arra, hogy értékeljük az idegengyűlölő diskurzusok elleni küzdelemben elért eredményeket, ugyanakkor csökkentsük a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket, amelyek még mindig sújtják a roma közösséget” – olvasható az államfő üzenetében.

Ebben Iohannis alapvető fontosságúnak nevezte, hogy minden roma állampolgár egyenlően férjen hozzá az oktatáshoz, valós lehetőségeket kapjon a szakmai és társadalmi integrációra, és garantáltak legyenek számára az alapvető emberi jogok. „Az egységesebb és befogadóbb Európa felé vezető úton Románia jó példája lehet a nyitott és demokratikus társadalomnak, többek között roma polgárainak sokszínűsége, energiái és képességei révén” – írta az elnök.

Fotó: a tenkei romaközösség egyházi iskolája

A romák világnapját az ország több városában megünneplik. Bukarestben például a metróállomásokban működő kivetítőkön tájékoztató videókat játszanak le a roma kultúráról. Az akció április 15-éig tart.

Mihai Neacşu, a Romano Kher roma kulturális központ igazgatója azt írta, minden népnek és kisebbségnek szüksége van támpontokra és példaképekre identitása megerősítéséhez, és ez a romák esetében sincs másként. „A romák elitjének és kultúrájának népszerűsítése különösen fontos, mert a fiataloknak és a gyerekeknek felvállaltan roma példaképekre van szükségük, akiket az egész román társadalom elismer” – mutatott rá Neacşu.

A romák első, 1971-ben tartott világkongresszusának emlékére április 8-án ünneplik a nemzetközi romanapot. Romániában a 2006/66-os törvény rendelkezik arról, hogy ezen a napon tartják a romániai roma kisebbség ünnepét is.

A nemzetközi romanap alkalmából idén Marcel Ciolacu miniszterelnök tanulmányi eredményekben, kulturális tevékenységben vagy sportteljesítményekben kiemelkedő roma fiatalokat tüntet ki a kormánypalotában.

Fotó: Marcel Ciolacu Facebook-oldala

Mindazonáltal a Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) arra hívta fel hétfői közleményében a figyelmet, hogy a roma közösségek továbbra is hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Ramona Strugariu európai parlamenti képviselő szerint a roma anyák gyakran „óriási erőfeszítéseket” tesznek, hogy iskolába járathassák gyermekeiket. Ugyanakkor kifejezte reményét, hogy valamennyi politikai párt befutó helyen indít roma etnikumú jelölteket is a közelgő választásokon. Ez az egyetlen módja annak, hogy a roma kisebbség is képviseltesse magát a döntéshozó struktúrákban – érvelt az EP-képviselő.

Dragoş Pîslaru, a REPER alelnöke szerint viszont „a roma közösségeket teljes mértékben elhanyagolják a Dâmboviţa-parti politikusok”, és azt kívánta, hogy a közösség ne veszítse el egységét, heves és bátor szellemét, amely erőt ad nekik ahhoz, hogy küzdjenek a semmibevevés ellen. „Azt kívánom, hogy Románia nyissa ki a szemét és elméjét, vessen véget a kiközösítésnek és diszkriminációnak, és megkülönböztetés nélkül váljon befogadóvá, az összes állampolgára számára hozzáférhetővé téve minden lehetőséget” – üzente a politikus.

A romák tehetségesek – Tenkén is megünnepelték a romák világnapját

A Bihar megyei Tenkén élő romaközösség tehetségkutató versennyel ünnepelte hétvégén a romák világnapját. A helyi keresztény magániskola tájékoztatása alapján a település művelődési házában Bihar és Arad megyei roma óvodások és diákok léptek színpadra, táncban, zenében, szavalásban, színjátszásban vagy valamilyen performance-t előadva versengtek egymással.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?