Ciolacu: Iohannis Erdély kiárusításával vádolt meg, ezt nem felejtem el

Nem tárgyalt államfővel a közúti fuvarozók és a gazdák problémáiról – jelentette ki csütörtök este a Realitatea Plus hírtelevíziónak nyilatkozva a miniszterelnök. Ciolacu felidézte azt is, hogy a világjárvány idején az államfő Erdély kiárusításával vádolta meg őt. 

A miniszterelnök leszögezte, hogy a gazdák és a fuvarozók követeléseinek többségét már sikerült rendezni, egy részüknek a megoldása pedig hosszabb időt igényel. Emlékeztetett arra, hogy csütörtöki ülésén a kormány teljesítette az útadómatricával, a kedvezményes kamatú agrárhitelekkel és a hiteltörlesztésekkel kapcsolatos problémákat.

Fotó: Agerpres

„Mit kérjen tőlem az elnök? Azt, amit már megtettem? Feltételezem, hogy ha kért volna tőlem valamit, akkor a tiltakozások első napján kérte volna, de nem beszéltünk erről” – nyilatkozta Ciolacu.

Arra a kérdésre, hogy milyen „háttéralkukat” kötött Klaus Iohannisszal az idei választásokról, a kormányfő visszakérdezett: „Ön egyezkedne valakivel, akinek lejár a mandátuma?”

Ciolacu felidézte, hogy a világjárvány idején az államfő Erdély kiárusításával vádolta meg őt. „Gondolja, hogy ezt elfelejtem? Téved. Intézményes kapcsolatunk van Iohanisszal, és úgy gondolom, hogy ez így van rendjén”– jelentette ki.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?