Ígéretek a tüntetőknek: a növénytermesztők kompenzációt kapnak, a fuvarozók részletekben fizethetik az RCA-t

Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés előtt ismertette az intézkedéscsomagot a napok óta tiltakozó fuvarozók és gazdák követeléseinek orvoslására.

A kormányfő azt mondta, a növénytermesztési ágazatban tevékenykedő gazdák összesen 250 millió eurós támogatási csomagot kapnak, azaz hektáronként 100 eurós közvetlen támogatást az Ukrajnában zajló háború okozta veszteségek kompenzálására.

A fuvarozóknak azt ígérte, új tűréshatárokat állapítanak meg a teherautók súlyára vonatkozóan. Elmondta, hogy a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) kidolgozza, miként lehet csökkenteni a szállításban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (RCA) árát, azt részletekben is lehet majd törleszteni, sőt fel is lehet függeszteni, arra az időszakra amíg a jármüvet leállítják.
„Csütörtökön jóváhagyjuk a gazdákkal és a fuvarozókkal egyeztetett első intézkedéscsomagot. Az utcára kivonult kisgazdákkal és a nagy szövetségekkel is tárgyaltunk. A tiltakozások indokoltak, számos követelés jogos” – mondta a kormányfő.Gazdatüntetés Háromszéken | Fotó: Nagy Imre
A gazdák helyzetének javítására több intézkedést is bejelentetett. Mint mondta, közvetlen támogatást nyújtanak növénytermesztőknek, hektáronként 100 eurót, hogy kompenzálják az ukrajnai háború következtében a 2022 őszi vetésben elszenvedett veszteségeket. A kártalanítás gazdaságonként nem haladhatja meg a 280 000 eurót. Becsléseik szerint több mint 162 000 kedvezményezett kaphatja meg a támogatást, közel 250 millió euró összértékben, ez az összeg már szerepel a költségvetésben.

Törvényt hoznak, hogy a B és B1 kategóriás gépkocsivezetői jogosítvánnyal traktort is lehessen vezetni. A mezőgazdasági gépek időszakos műszaki ellenőrzését a gazdaságban végzik el, hogy ezeket ne kelljen bevinni a szántóföldről a műhelyekbe. Tervezik, hogy az aszály által sújtott gazdák hiteleinek törlesztési kötelezettségét ideiglenesen felfüggesztik. Erről még egyeztetnek a jegybank, a Versenytanács és a bankrendszer képvselőivel.

A fuvarozóknak az ígéri, a határátkelőhelyeken megváltoztatják a mérlegelési ellenőrzések módját, és az európai jogszabályokkal összhangban határértékeket határoznak meg a súlyhatárt túllépő tehergépkocsikra vonatkozóan. Tisztázzák a továbbiakban a lassú járművek időszakos műszaki ellenőrzésére, valamint a fuvarozó személyzet szakmai minősítésére vonatkozó szempontokat. .
A hazai szállítási szerződés megkötésére és teljesítésére vonatkozó rendelkezéseket összhangba hozzák a nemzetközi szabványokkal.

Amint a gazdákkal és a fuvarozókkal egyeztetett új jogszabálycsomagot véglegesítik, akár már a hét végén, vagy a jövő hét elején összehívja a kormányülést, hogy ezt elfogadják, ígérte Marcel Ciolacu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?