Iohannis a kormányváltásról: a rotáció lehetséges és meg is fog valósulni

Klaus Iohannis kijelentette hétfőn, hogy a kormányváltás lehetséges és meg fog történni. Az államfő úgy vélekedett, jelenleg nincs életképes alternatíva a koalícióra.

„Azt hiszem, a rotáció lehetséges és meg fog valósulni. Nem hiszem, hogy jelenleg van életképes alternatívája ennek a koalíciónak, és ezt minden párt meg is értette” – nyilatkozta Iohannis a sajtónak az Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélés után.

Fotó: Agerpres

Az elnöktől azt is megkérdezték, számol-e az előre hozott választások lehetőségével. Iohannis azt felelte, a kormányváltáskor olyan kérdések fognak felmerülni, amelyek alkudozás tárgyát képezik majd, és jómaga a stabilitás és a dolgok szabályszerű menete érdekében fog cselekedni. Ugyanígy fog tenni akkor is, ha véletlenül nem sikerül megállapodásra jutni, és a koalíció az előre hozott választások kiírása mellett dönt. „Végül is mindenképpen lesznek választások, legkésőbb jövő év végén. De ismétlem, szerintem megvalósul a kormányfőcsere, és meggyőződésem, hogy a koalíció fennmarad” – nyomatékosította az államfő.

Felidézte, hogy a jelenlegi koalíció 'politikai ráció' eredményeként jött létre, amikor a döntéshozók ráeszméltek, hogy többszörös válság elé néz az ország, és stabil parlamenti támogatottsággal rendelkező kormányra lesz szükség. „Így alakult meg több mint egy évvel ezelőtt a Ciucă-kormány, amelynek sikerült kivédenie mindegyik válság súlyos következményeit, mind az energiaválságét, mind a biztonsági válságét' – mondta Iohannis, megismételve, hogy elégedett a kormányzat működésével.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?