Ilie Bolojan: a megszorítások csak korlátozott ideig maradnak érvényben

Átmenetinek nevezte a megszorításokat a parlament hétfői ülésén a miniszterelnök. Hangsúlyozta, céljuk az állami pénzügyek rendbetétele. Elmondta, ha a következő hónapokban végrehajtják a szükséges lépéseket, jövő év végére stabilizálódhat az ország gazdasági helyzete.

Az Agerpres által idézett beszédében Ilie Bolojan elismerte, hogy az intézkedések népszerűtlenek, és megköszönte az állampolgárok türelmét és megértését. Hangsúlyozta: a megszorítások átmenetiek, és ha a kormány végrehajtja a szükséges lépéseket, akkor 2026 végére már más gazdasági helyzetben lesz az ország.

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint a megszorítások csak korlátozott ideig maradnak érvényben | Fotó: archív/Agerpres

A miniszterelnök emlékeztetett: a költségvetési hiány 40 százalékát az állandó kiadások, elsősorban a közalkalmazotti bérek teszik ki. Kiemelte, hogy Románia esetében az éves bérkiadásoknak az adófizetők számához viszonyított aránya már most meghaladja az uniós átlagot.

Hozzátette: Románia az egyik legalacsonyabb adóbevétellel rendelkező uniós ország, és az áfakulcs, valamint az osztalékadó romániai szintje is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik.

Lemond, ha nem tudja betartani ígéretét

Lemondását is kilátásba helyezte a miniszterelnök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén - arra az esetre, ha nem sikerül tartania minden vállalt ígéretét.

A kormányfő a kabinet nevében vállalta a politikai felelősséget a parlamentben az első, deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért. Felszólalásában reagált azokra a kritikákra is, amelyek szerint a megszorítások aránytalanul a legszegényebbeket sújtják, míg a politikai klientúra érintetlen marad.

„Egyértelműen szeretnék biztosítani minden román állampolgárt: kockára tettem a miniszterelnöki mandátumomat, és teljes felelősséget vállalok azért, hogy mindaz, amit ígértem, a gyakorlatban is megvalósul. Ha nem így lesz, nem leszek többé kormányfő” – jelentette ki határozottan Ilie Bolojan.

A kormányfő arra kérte a szigorító intézkedések ütemezését kifogásoló bírálókat, hogy türelemmel figyeljék a kormány munkáját. „Látni fogják, hogy semmi nem marad el abból, amit megígértünk. De nem tehetünk meg mindent néhány nap alatt” – hangsúlyozta. Beszédében megígérte, hogy a kormány helyreállítja az ország pénzügyi egyensúlyát, és új politikai kultúrát kíván meghonosítani. „Meg akarom mutatni, hogy tudunk jól, a polgárokat tiszteletben tartva kormányozni” – jelentette ki Ilie Bolojan.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn a fővárosban tiltakoztak a megszorító intézkedések egyes tételei ellen az egészségügyben és oktatásügyben dolgozók. A szakszervezetek szerint az általános sztrájk sem kizárt. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?