Ijesztő statisztika: a romániai fiatalok 41 százaléka elfogadná a diktatúrát

A 18-34 év közötti fiatalok több mint kétötöde szerint egy rendszeres választások nélküli totalitárius rendszer jó lenne Romániának.

Az 1990 és 2006 között született román állampolgárok 41 százaléka úgy gondolja, hogy a diktatúra megfelelő lenne az ország számára, még akkor is, ha soha nem tapasztaltak ilyen rendszert, és valószínűleg főként szüleik beszámolójából vannak információik.

Ugyanakkor az 55 év felettiek 25 százaléka, akik a kommunizmusban éltek, egyetért azzal, hogy Romániának vissza kellene térnie a totalitárius politikai rendszerhez. Összességében a romániaiak több mint egyharmada (36%) szerint a totalitárius rendszer jót tenne az országnak, úgy értékelik, a demokrácia nem felel meg nekik. Fotó: Maszol Az adatok az Európai Unió által alapított GlobeSec nemzetközi agytröszt által 1000 fős romániai reprezentatív mintán végzett szociológiai felmérés eredményei, amely a román állampolgárok euroatlanti integrációval, regionális és nemzetközi geopolitikai kihívásokkal és a demokratikus rendszer állapotával kapcsolatos megítélését elemzi, számol be a Libertatea.

A felmérés eredményeiről szóló jelentést 2024. október 2-án tették közzé. „A fiatalabbak úgy érzik, hogy a demokrácia nem felel meg nekik, míg az idősebbeket jobban felháborítják az 1989 előtti rendszerrel kapcsolatos tapasztalataik. Ennek egyik magyarázata az az egész Európára jellemző tendencia, hogy a szélsőjobboldali illiberális pártok nagyobb befolyással bírnak a fiatal szavazók körében. Valószínűleg a fiatalok saját jövőjükkel kapcsolatos bizonytalansága is fontos szerepet játszik” – vélik a tanulmány szerzői.

Barbu Mateescu szociológus úgy véli, hogy a GlobSec-jelentést kvalitatív kutatással kellene folytatni, hogy kiderüljön, „miért” vélekednek így a fiatalok. „Sok romániai fiatal számára a társadalom nem működik megfelelően vagy hatékonyan. Különösen a vidéki területeken és a kis, vidéki városokban kevés a lehetőség. A társadalmi élet korlátozott, és az állami rendszerek – különösen az egészségügyi és az oktatási rendszer – működési zavarai nyilvánvalóak” – mondta Barbu Mateescu a Libertatea megkeresésére. Meglátása szerint, a fiatalok frusztráltak, amiért a politikum nem figyel rájuk eléggé.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?