Ez aggasztja most különösen a romániai fiatalokat (SZAVAZZ!)

A romániai fiatalok közel 70 százaléka hajlandó többet fizetni fenntartható termékekért vagy szolgálatásokért, bár leginkább a megélhetés miatt aggódnak – derül ki a Deloitte Global Gen Z and Millennial friss felméréséből.

A csütörtökön közzétett adatok szerint a Z generációhoz tartozók 47 százaléka, az ezredfordulósok 33 százaléka számít arra, hogy a közeljövőben javul a pénzügyi helyzetük, bár a két generáció képviselőinek csupán 20 százaléka véli úgy, hogy az ország gazdasági helyzete javulhat.

Szavazó

Téged mi aggaszt leginkább?

Szavazás eredménye
Szavazás eredménye

Mégis tízből hét fiatal (mindkét generációt figyelembe véve) azt állítja, hogy hajlandó többet fizetni a fenntartható termékekért, és körülbelül egyharmaduk akar lemondani a fast fashion termékekről, valaminta a repülővel történő utazásról. 

Az ezredfordulósok 84 és a Z generációsok 81 százaléka véli úgy, hogy a cégeknek a fenntarthatóbb vásárlási szokások kialakítására kellene ösztönöznie a fogyasztókat, ugyanakkor a kormányoknak erőteljesebben kellene fellépniük, hogy a vállalatokat a környezettudatosságra ösztönözzék. A megkérdezett fiatalok több mint háromnegyede aktívan tesz azért, hogy csökkentse az ökológiai lábnyomát.

Illusztráció: Pexels

Ami a technológiai fejlődést illeti, a válaszadóok több mint 40 százaléka úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása jobb munkakörülményeket eredményez a következő időszakban. A Deloitte felméréséből az is kiderül, hogy az ezredfordulósok 17 százaléka és a Z generáció 13 százaléka aktívan használja az AI-t a munkahelyén. Emellett a válaszadók közel fele állítja, hogy a következő években részt fog venni a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatos képzéseken, hogy így segítse a szakmai fejlődését.

Ami a mentális állapotukat illeti, az ezredfordulósok 64 százaléka és a Z generáció 55 százaléka állítja, hogy nincsenek problémái, a Z generáció körében 52 százalékról 38 százalékra csökkent a stresszel küzdők aránya. A fő stresszfaktorok között a pénzügyi helyzet és a családi jólét szerepel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?