Így biztosítják Hargita megye útjainak téli karbantartását

Biztosítva van a Hargita megyei úthálózat téli karbantartása, a feladattal megbízott cégek november 15-től állnak készenlétben. A megyei utak karbantartására és forgalombiztonságára szánt éves összeg csaknem kétharmadát emészti fel a téli karbantartás.

A gyergyói térség útjaiért felelős vállalkozás gyergyóditrói telephelyén mutatták be téli karbantartás módszertanát és a járműveket követő rendszert csütörtökön. Mint elhangzott: 17 kistérségre (lot) osztva végzik a karbantartást idén a cégek. Az első besorolású megyei útszakaszokon, vagyis az aszfaltozott forgalmasabb utakon, reggel 3 és 7 óra között kell elvégezni az ellenőrzést és szükség esetén csúszásgátló anyagot is szórnak a karbantartással megbízott cégek – mondták el a szakemberek. Kihangsúlyozták: az ellenőrzést mindenképp az első buszjárat indulása előtt kell elvégezni, délután pedig az időjárási előrejelzések függvényében vonulnak ki az hóekével is felszerelt járművek havazás, ónos esőzés vagy sűrű köd esetén.

A karbantartást végző cégek az út felszabadítását is vállalják, olyan esetben, amikor például letört faágak nehezítik a közlekedést, tudtuk meg. Mint azt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, ebben a helyi önkéntes tűzoltó egyesületek is besegítenek majd.

A megyei tanács elnöke ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a megyei utak karbantartására és forgalombiztonságára szánt összeg csaknem kétharmadát emészti fel a téli karbantartás, tekintve, hogy a megyei úthálózat kétszerese az országutak hálózatának, közel 900 kilométer.

A járművek mozgását idén is bárki követheti a hargitamegye.ro oldalon. Újdonság, hogy a telephelyek helyszínét is feltüntetik a térképen annak érdekében, hogy látható legyen, amikor egy jármű a terepen végez munkát vagy éppen a telephelyre tart.

A lakosság téli útviszonyokkal kapcsolatos bejelentéseit továbbra is várják a 0266-207774-es számon vagy a telikarbantartas@hargitamegye.ro címen.

(Borítókép: Hargita Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?