banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Igazságügyi miniszter: már a 12 évesek is kábítószert használnak

Az igazságügyi miniszter ismét felhívta a figyelmet arra, Romániában több millióan fogyasztanak drogokat: „az elemzések azt mutatják, hogy egyre többen használnak illegális szereket, és csak Bukarestben, valamint Ilfov megyében mintegy 750 ezer ember vallotta be, hogy legalább egyszer fogyasztott drogokat” – mondta Alina Gorghiu.

„A drogfogyasztás problémáját már nem lehet tagadni. A drogellenes ügynökség éves jelentéséből kiderül, hogy mennyire összetett és elterjedt ez a probléma. Ez késztetett arra, hogy elmondjam: a kábítószer-kereskedelmet másképp kell kezelni, mint a kábítószer-használatot” – fejtette ki a Digi24 műsorában.

Hozzátette, ha körülnézünk Európában, a drogellenes stratégiát megvalósító országok elsősorban a megelőzésre és a segítségnyújtásra összpontosítanak. „A drogellenes ügynökség 2022-es jelentéséből kiderül, hogy a 15–64 éves korosztályban van a legtöbb fogyasztó az országban.” Ugyanakkor kifejtette, probléma az is, hogy egyre fiatalabb korban kezdenek el kábítószereket használni, sajnos már 12 éves korban jellemző a drogfogyasztás.

Fotó: Pexels

Hétfőn a kábítószer-kereskedők nyilvántartásának bevezetését javasolta Alina Gorghiu a szexuális bűnözők nyilvántartásának mintájára.

Közlése szerint ez a nyilvántartás a drogkereskedők azonosításának és operatív megfigyelésének az eszköze lesz. Segítségével a hatóságok ismernék a bűncselekményeik helyszínét, a mozgásukat és módszereiket – magyarázta, hozzátéve, hogy ezek az adatok gyorsan továbbíthatók valamennyi rendőrnek és más bűnüldöző szervnek.

A miniszter azzal érvelt a nyilvántartás létrehozása mellett, hogy a hazai börtönökben jelenleg fogva tartott 23 ezer elítéltből 1087 kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények miatt került rácsok mögé, és körükben igen magas, több mint 65 százalékos a visszaesők vagy büntetett előéletűek aránya. „Vagyis a drogkereskedők magas bűnözési potenciállal rendelkeznek” – jelentette ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?