Igazgatói állások tucatjait szüntetik meg a Romsilvanál

A regionális erdészeti igazgatóságok vezetőinek száma 101-ről 38-ra csökken a környezetvédelmi minisztérium által már jóváhagyott, a Romsilvánál pedig elfogadásra váró új szervezeti felépítés alapján - jelentette be kedden a tárca vezetője.

Diana Buzoianu ügyvivő miniszter sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az erdőgazdálkodási vállalatnak is el kell fogadnia még a javasolt szervezeti struktúrát, amelynek értelmében a regionális igazgatók száma a felénél kevesebbre fog csökkeni.Túl sok az igazgató az állami vállalatnál | Fotó: Facebook/Romsilva

Létrehoztak 16 osztályvezetői pozíciót azokon a helyeken, ahol nem volt indokolt az igazgatói tisztség, de a koordinációra szükség volt az átszervezések után, írja az Agerpres.

Buzoianu közölte azt is, hogy a regionális erdészeti igazgatóságok új vezetőit átlátható és objektív versenyvizsgákon választják ki a következő hónapokban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?