Kevesebb lesz az igazgató: átszervezik a Román Vámhatóságot
Elkezdődött a Román Vámhatóság átszervezése, amellyel a jelenlegi 68-ról 39-re csökkentik a vezetői pozíciók számát, az éves bérkiadások pedig mintegy 6,2 millió lejjel mérséklődnek.
Az intézmény keddi közleménye szerint az átszervezés a tevékenység hatékonyabbá tételét, a folyamatok digitalizálását, illetve a humán és a műszaki erőforrások optimális kihasználását célozza – írja az Agerpres.
A tájékoztatásban hangsúlyozták, hogy az átszervezés nem jár leépítéssel – a vámhatóság ugyanis jelenleg is létszámhiánnyal küzd –, inkább az erőforrások átcsoportosítását vonja maga után. Azok az alkalmazottak, akiknek a vezetői pozíciója megszűnik, átkerülnek az országos szinten betöltésre váró mintegy 300 álláshely valamelyikére – magyarázták.
„A vámügyi munkát nem lehet kizárólag az irodából végezni” – idézték a közleményben a vámhatóság elnökét, Alexandru Bogdan Bălant, aki szerint az intézmény átszervezése a vámellenőrzés és -felügyelet hatékonyabbá tételét, az átláthatóság növelését, valamint a vállalkozásoknak és a polgároknak nyújtott szolgáltatások javítását is célozza az illegális kereskedelem elleni küzdelem és az állam gazdasági érdekeinek védelme érdekében.
Az elnök szerint az új vezetőség egyik prioritása a terepen dolgozó vámtisztviselők munkájának segítése. Ennek érdekében az eddig a központi vezetőség által használt autók egy részét átadják a területi kirendeltségeknél dolgozóknak, akiknek a mindennapi munkáját nagyban nehezíti, hogy kevés autó áll a rendelkezésükre – tette hozzá Alexandru Bogdan Bălan.
CSAK SAJÁT