Ifjúsági államtitkár: átlátható, modern, a fiatalok valós igényeire válaszoló rendszerre van szükség

A Magyar Ifjúsági Értekezlet javaslata alapján Kacsó-Doboly Izabella Mária váltja Olteán Csongort az ifjúsági- és sportminisztérium államtitkári tisztségében, miután Olteán lemondott, mert ittas vezetésen kapták. A frissen kinevezett 37 esztendős államtitkárnak jelentős tapasztalata van az ifjúsági civil szférában, ahol 1997 óta tevékenykedik. 2010 óta a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóságnál előbb ifjúsági tanácsosként, majd aligazgatóként, jelenleg pedig igazgatóként dolgozik. Arról kérdeztük, szerinte miképpen lassítható a fiatalok elvándorlása, és melyek azok a projektek, amelyeket államtitkárként folytatna vagy kezdeményezne a romániai, ezen belül a magyar ifjúság hatékonyabb boldogulása érdekében.

Önt Olteán Csongor korábbi ifjúsági államtitkár helyére nevezték ki, akinek azután kellett lemondania, hogy ittas vezetésen tetten érték. Mit gondol erről az ügyről?

Egyetértek a MIÉRT Vezetőtanácsával abban, hogy Olteán Csongor hibát követett el, amikor ittasan autóba ült. Minden tettünknek következménye van, annál inkább, amikor vezetőként példát kell mutatnunk. Úgy vélem, az államtitkári tisztségéről való lemondásával vállalta tettének következményeit. Ugyanakkor, munkáját ismerve, bár hibázott, úgy látom, hogy az ifjúságért végzett több mint tizenöt évnyi áldozatos munkáját nem lehet szőnyeg alá seperni.

Éppen ezért a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) Vezetőtanácsa visszautasította azonnali lemondását, az elfogadott határozat értelmében a szeptemberi tisztújító küldöttgyűlésig továbbra is Olteán Csongor tölti be a MIÉRT elnöki tisztségét. A MIÉRT hisz abban, és természetesen én is, hogy ifjúsági vezetőkként példát kell mutatnunk, hogy hibáinkért vállalnunk kell a következményeket, és tanulnunk kell belőlük.

Mik azok az elképzelések, projektek, amelyeket mindenképp kezdeményezne és megvalósítana államtitkárként?

Mindenképpen csapatmunkában gondolkodom, folytatnám az előző államtitkár által elkezdett projekteket, hiszen éppen ez a baj az országban, hogy minden vezetőváltáskor félbeszakadnak a már megkezdett projektek, reformok, nincsen folytonosság, így haladás sem, hanem állandó a bizonytalanság, hogy mi fog következni. Az ifjúságpolitika területén felelős államtitkárként az a szerepem, hogy elsősorban biztosítsam, hogy a kormányprogramban felvállalt intézkedések ne csak papíron legyenek célok, hanem valósággá váljanak, amely hozzájárul a romániai fiatalok élete színvonalának a növeléséhez.

Kacsó-Doboly Izabella-Mária, az Ifjúsági és Sportminisztréium frissen kinevezett ifjúsági államtitkára | Fotó: rmdsz.ro

Fontos ezért, hogy a fiatalokkal együtt dolgozva, velük is egyeztetve kidolgozzunk egy egységes stratégiát. Fontos a tervezés. El kell érnünk, hogy minél több fiatal férjen hozzá a döntéshozatalhoz itthon és európai szinten. Az ifjúsági- és sportminisztérium célja egy olyan ifjúsági ökoszisztéma létrehozása, amely a fiatalok igényeire és érdekeire összpontosít. Így a jövőbeli országos ifjúsági stratégia véglegesítésének folyamata, az ifjúsági törvény elfogadása, valamint a decentralizációs folyamat csak néhány a megbízatásom alapvető prioritásai közül. Én is azt szeretném, hogy egy átlátható, modern, egyszerű, a fiatalok valós igényeire válaszoló törvényt dolgozzunk ki.

Mit gondol, a közeljövőben sikerül a román államnak lelassítania a fiatalok elvándorlását?

A román állam, mint sok más ország, szembesül a migráció jelenségével, amely szemmel láthatóan érinti a fiatal generációt. Tisztában vagyunk azzal, hogy gyors beavatkozásra van szükség egy olyan közpolitika révén, amely konkrét intézkedéseket tartalmaz, a fiatalok számára olyan lehetőségeket kell biztosítani, amelyek által otthon érezhetik magukat.

Egy kiszámítható, hosszú távú stratégiát dolgozzon ki és egy olyan törvényt, amely a fiatalok valós igényeit veszi figyelembe. Mivel ez a kérdés nemcsak hazánk, hanem egész Európa kérdése, meggyőződésem, hogy a tavaly szeptemberben aláírt Migrációs és Menekültügyi Paktum rendkívül hasznos eszköz, amely minden országnak – Romániát is beleértve – abban segít, hogy jobb megoldásokat találjunk erre a kihívásra, amellyel szembesülünk.

Milyen konkrét lépéseket tehet a kormány azért, hogy a fiatalok itthon, és ne külföldön képzeljék el jövőjüket?

A konkrét intézkedésekről, amelyeket a kormány megtehet a migrációs jelenség csökkentése érdekében a fiatalok körében, megemlíteném a már létező gazdasági segélyprogramok fejlesztését, melyekben már részesültek a fiatalok vagy még részesülnek, például az Első Lakás Program, a fiatal mezőgazdasági termelők támogatása, hogy csak két példát említsek, valamint új programok létrehozását támogatnám az európai országok által alkalmazott modellek alapján, amelyek már bebizonyították hatékonyságukat.

Fontosnak vélem ugyanakkor új gyakorlati programok létrehozását, mind a központi, mind a helyi intézményekben. Szükségesnek vélem az ifjúsági központok és a szabadidős központok hálózatának fejlesztését, amelyek képesek oktatási és szabadidős támogatást nyújtani a fiatalok számára.

Az általános gazdasági növekedés megvalósítása visszahatna az ifjúság jövőképére is, ha sikerül világos, kiszámítható, stabil, megbízható törvényeket és kereteket létrehozni. Ösztönözni kell a fiatalok vállalkozói kedvét, vállalkozások indítását támogató pályázati programok által, családbarát országot kell létrehozni, olyan kedvező, vonzó feltételek kialakításával, amelyek valóban vonzóak, motiválóak legyenek, hogy fiatalként itt jövőt tervezzél, családot alapíts. Gondolok itt a lakhatásra, de a családoknak, gyermekeknek nyújtott kedvezményekre is, bölcsődéktől iskoláig, sportolási lehetőségekig, tartalmas szabadidős tevékenységekig, közművelődésig. A kezdeményezett decentralizációs törvény, amely most került közvitára, segítheti azt, hogy a döntés közelebb kerüljön az érdekeltekhez.

Hosszú távon mi lehet a romániai magyar fiatalság hatékonyabb boldogulásának a titka?

Mindenképpen ismertetni kellene a pozitív példákat, jó gyakorlatot, hiszen van lehetőség, csak meg kell ragadni. Véleményem szerint a fiatalon elkezdett önkénteskedés nagyon sokat tud segíteni egy fiatal fejlődésében, úgyszintén a román nyelv ismerete. Manapság rengeteg lehetőséget nyújt a jól ismert Erasmus+ program és az összes ehhez hasonló program – mint a FutureLeaders Exchange (FLEX) program az amerikai kormány által biztosított teljes körű ösztöndíj –, melyet minél több fiatalnak be kell mutatni, ismerniük kell és élni kell e programok által nyújtott lehetőségekkel.

Az innovációra kell hangsúlyt fektetni, előre kell gondolni és elképzelni a jövő mesterségeit, hiszen már most látjuk, hogy egyes jelen mesterségek már elavultak. Az online és offline rendszereket össze kell kapcsolni, hogy szimbiózisban létezzenek, hiszen már csak így tudunk előre haladni. Fontos lenne a szakiskola, minél szélesebbkörűen szakmák tanulására és szakmai gyakorlatra lehetőséget nyújtani a fiataloknak.

Hogyan lehet azt elérni, hogy az erdélyi magyar fiatalokban erősödjön a szülőföld szeretete, a lokálpatriotizmus? 

Reményikkel együtt, programszerűen mondhatjuk: „ne hagyjátok a templomot s az iskolát”, hiszen a családon kívül leginkább ez a két tényező alakíthatja ki ezt a kötődést a szülőföldhöz, anyanyelvhez, kultúrához. Ezekkel kell együttműködnie, ezeket támogatnia és kiegészítenie az ifjúsági szervezeteknek, civil szervezeteknek. Ehhez szükséges az ifjúsági infrastruktúra fejlesztése a helyi igényeknek és realitásoknak megfelelően.

Az érzelmi kötődést, anyanyelv és szülőföld szeretetének kialakítását már zsenge gyermekkorban meg kell kezdeni, a családban, bölcsődében, óvodában, iskolában. Fontos az önazonosságuk, az identitástudatuk kialakítása, gyökereik, hagyományaik, helytörténetük élményszerű megismerése, megélése. Érzelmi kötődés kialakítása, a közösséghez tartozás élménye. Fontos ezért támogatni a hagyományőrző, népzene, néptánc, helytörténeti táborokat, köröket, cserkészetet, amelyek hozzásegítik a gyermekeket, fiatalokat egy hiteles értékrend kialakításához, amelyben ne csak az egyéni érdek érvényesüljön, hanem a közösségért végzett szolgálat igénye is beépüljön az értékrendbe.

Kacsó-Doboly Izabella Mária a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári Természettudományi és Művészeti karának Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Szakán szerzett diplomát. Mesteri tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karán, valamint a Petrozsényi Egyetem Tudományos szakán végezte, kommunikációs készségfejlesztés, közigazgatás és közösségfejlesztés területeken. Posztgraduális tanulmányokat végzett a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, valamint tagja volt a kolozsvári Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégiumnak.

1997–1999 között a vajdahunyadi MADISZ (Magyar Demokratikus Ifjúsági Szervezet) alelnöke. 2000-ben megalapítja a dévai középiskolás diákok magyar tagozatán a Dévai Diákszövetséget, a jelenlegi Hauer Erik Diáktanácsot. 2001–2002 között a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének – MAKOSZ alelnöke, 2012–2015 között a Magyar Ifjúsági Értekezlet – MIÉRT Szabályzatfelügyelő Bizottságának elnöke, 2017-től a MIÉRT elnökségi tagja. 2017-től a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács – HUMMIT elnökeként tevékenykedik, 2019-től pedig a RMDSZ Hunyad megyei szervezetének ifjúsági alelnöke – olvasható az RMDSZ honlapján közzétett szakmai életrajzában.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?