Huszonhatan próbáltak csalni a pedagógusok versenyvizsgáján

Huszonhatan próbáltak meg csalni a pedagógusok szerdai versenyvizsgáján – közölte az oktatási minisztérium.

A végleges tanári állásokra kiírt vizsgára feliratkozottak 83,17 százaléka vett részt a szerdai írásbeli próbán, a csalási kísérleten ért részvevőket kizárták és nem foglalhatnak el pedagógusi állást a 2023–2024-es tanévben – adta hírül az Agerpres. Érdekes adalék, hogy a Iași-i Rádió alapján 12 pályázó azért maradt le a vizsgáról, mert a vonat, amelyikkel a megyeszékhelyre utaztak egy órát késett, emiatt 5 perccel reggel 8 óra után érkeztek meg a vizsga helyszínére. Ott a késés miatt nem fogadták őket.

Fotó: AdobeStock

Az oktatási minisztérium tájékoztatása alapaján az Agerpres beszámolójában jelezte, hogy az idén végzett jelentkezők körében 81,70 százalékos részvételi arányt jegyeztek. A megjelentek közül 2623-an (9,87 százalék) visszaléptek a vizsgától, 2541-en személyes, 82-en egészségi okok miatt.

A vizsga után 12 dolgozatot érvénytelenítettek, így összesen 23.893 munkát küldtek el a 12 javítóközponthoz.

Az első eredményeket július 18-án közlik a megyei tanfelügyelőségek székhelyén és az erre a célra létrehozott honlapon. Az óvásokat aznap 21 óráig és másnap délig lehet benyújtani. A végleges eredményeket július 26-án teszik közzé.

A végleges tanári állások elosztása július 27-én és 28-án zajlik, a vizsgázók a jegyek függvényében választhatnak a felkínált helyek közül.

A címzetes pedagógusi álláshely elfoglalásához legalább 7-es, a helyettesítő tanári állás betöltéséhez legalább 5-ös jegyre van szükség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?