Hivatalos: megtéríti a diákok ingázási költségeit az oktatási minisztérium

A többhónapos huzavona és megoldáskeresés után a kormány kiadta azt a sürgősségi rendeletet, amely a diákok ingázási költségeinek elszámolását teszi lehetővé – adta hírül Hargita Megye Tanácsa.

Az oktatási minisztérium a 2021/50-es számú rendelet alapján 50 kilométeres távig számolja el a diákok utazási költségeit a tanintézeteken keresztül. Ez azokra a diákokra vonatkozik, akiknek nincs lehetőségük azon a településen tanulni, ahová a lakcímük szól. A bentlakásban vagy albérletben lakó diákok ingázását szintén elszámolják, esetükben nyolc oda-vissza utat térítenek meg félévenként. Az elszámolást előlegben is felvehetik.

A diákok utazását a minisztérium három kilométeres távra maximum 30 lejig támogatja havonta. Három kilométernél hosszabb távra kilométerenként további 3 lejt számol el, legtöbb 50 kilométeres távolságig. Ötven kilométer fölött, ha a diák nem bentlakásban vagy ideiglenes lakcímen tartózkodik azon a településen, ahol az oktatási intézmény van, egy lejt elszámolnak kilométerenként az ingázásra.

Mint ismeretes, a 2020. november 5-én megváltozott oktatási törvény értelmében a diákok jogosultak az ingyenes szállításra, amit a törvény szerint az állami kasszából finanszíroznak a területi és helyi közigazgatási egységeken keresztül. Viszont az ellenőrzés és a finanszírozás módszertanát nem dolgozták ki, így több helyen fennakadást okozott a kérdés, illetve az ingyenes szállítás hiányát is eredményezte.A vállalatokkal egyezkedtek eddig, holott a jogszabály adott volt, a módszertan viszont nem | Fotó: Gábos Albin

Hargita Megye Tanácsa a diákok érdekében prioritásként kezelte a probléma megoldását, számos egyeztetést tartottak a busztársaságok képviselőivel, polgármesterekkel, illetve kérték az RMDSZ parlamenti frakcióinak közbenjárását a probléma megoldásában. Továbbá az érintettek bevonásával javaslatokat fogalmaztak meg az ellenőrzés és a finanszírozás módszertanának kidolgozására.

Mint közleményükben írják, a megyei tanács folyamatosan tartotta a kapcsolatot a szállítócégek képviselőivel, felkérték őket, hogy biztosítsák a diákok szállítását, amit utólag megtérítenek. A megyei önkormányzat saját költségvetéséből különített el összeget a tanulók utaztatásának finanszírozására, illetve ugyanerre a célra kiegészítette a helyi önkormányzatok hozzájárulását, ahol ez szükséges volt.

„Örülök, hogy végre megoldás született a diákok utazási költségeinek megtérítésére. Számos megbeszélést tartottunk az elmúlt hónapokban az érintettekkel, közösen kerestük a megoldásokat. Kértük a tömegközlekedési vállalatok képviselőit, hogy ne mondják vissza a diákok ingyenes utaztatását, és utólag megtérítjük a költségeiket. A törvény megszületett az ingyenes ingázásra, viszont a kifizetés módszertanát nem dolgozták ki, aminek, ha nem lépünk fel, a diákok látják kárát. Az elsők közt voltunk, akik megkötötték a szerződéseket a cégekkel, és folyamatosan azért dolgoztunk, hogy a diákoknak járó, a jogszabály által meghatározott kedvezmény a gyakorlatban is működjön” – nyilatkozta a rendelkezés elfogadása kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?