Határrendészet: három évig terjedő börtön jár a hamis COVID-papírokért

Az oltottságot vagy a COVID-19-ből való felgyógyulást igazoló iratok hamisítása, illetve a hamisított dokumentumok tudatos felhasználása bűncselekménynek minősül és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető - hívja fel a figyelmet a nagyváradi területi határrendészeti felügyelőség.

A közleményben rámutatnak, az utóbbi időben többször előfordult, hogy az államhatár átlépésekor ellenőrzésre jelentkező személyek a 14 napos karantén elkerülése érdekében olyan dokumentumokat mutattak fel a COVID-19-ből való felgyógyulás bizonyítására, amelyek kapcsán felmerült a gyanú, hogy ezeket meghamisították. Július 1-jétől a határrendészet munkatársai ellenőrizni tudják az uniós tagállamok által kibocsátott COVID-igazolványok hitelességét, és amennyiben úgy ítélik meg, hogy az okmány nem eredeti, jelzik az esetet az illetékes közegészségügyi igazgatóságnak, amely elrendeli a szükséges intézkedéseket - teszik hozzá.

A határrendészet azt javasolja a Romániába beutazni készülőknek, hogy ha járványügyi szempontból kockázatosnak minősített országból érkeznek, hivatalos forrásokból tájékozódjanak a beutazási feltételekről.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy az oltottságot vagy a betegségből való kigyógyulást igazoló iratok hamisítása, illetve a hamisított dokumentumok tudatos felhasználása bűncselekménynek minősül és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

(fotó: Adobe Stock)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?