FRISSÍTVE – Étkezési utalványokkal növelnék az oltási hajlandóságot

FRISSÍTVE: Megállapodás született a koalícióban arról, hogy kapjanak étkezési utalványt azok, akik beoltatják magukat koronavírus ellen – jelentette be Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter. FRISSÍTÉS: Florin Cîţu miniszterelnök szerint a koalíció rábólintott a kísérleti tervre.

Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter | Fotó: AgerpresA tárcavezet az egyeztetésről való távozásakor elmondta, megállapodás született arról, hogy 100 lej értékű étkezési utalványokat kapjanak azok, akik felveszik az oltást. Szerinte az utalványt a koronavírus elleni vakcina második adagjával, a Johnson&Johnson esetében pedig az első dózissal való immunizálást követően kapnák meg a kedvezményezettek.

A miniszter elmondta még, hogy mérlegelik egy „oltáslottó” szervezésének a lehetőségét is, ugyancsak az oltási kedv növelése érdekében.

Florin Cîţu: a koalíció rábólintott a kísérleti tervre

A kormánypártok egyeztetése után Florin Cîţu miniszterelnök megerősítette, hogy a koalíció rábólintott a két kísérleti tervre. Elmondása szerint az étkezési utalványokkal kapcsolatos kezdeményezést az egészségügyi minisztérium irányítja, ennek részleteiről vélhetően kormányhatározatban rendelkeznek majd.

Az oltáslottó megszervezésének módját még nem tisztázták, erről szakemberekkel egyeztetnek, valószínűleg az országos adóhatóság által szervezett nyugtalottóhoz hasonlóan bonyolítják le. A kormányfő közlése szerint 50 millió lejt szánnak a két projektre.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?