Hatalmas razzia: 185 házkutatást tartanak 76 büntetőügyben

A gazdasági bűncselekmények kivizsgálására szakosodott rendőrök hétfőn országos szinten 185 házkutatást tartanak 76 olyan ügyben, amely szellemi tulajdonjogok megsértésével kapcsolatos. 

„Április 27-én, a minden évben április 26-án ünnepelt szellemi tulajdon világnapja kapcsán, a legfelsőbb bíróság (ICCJ) melletti ügyészség, valamint az Országos Rendőr-főfelügyelőség (IGPR) koordinálásával országos szintű akciókat hajtanak végre a szellemi tulajdonjogokat sértő bűncselekmények visszaszorítása érdekében” – jelentette be a legfőbb bíróság és az Országos Rendőr-főfelügyelőség, írja a News.ro.

25 személyt állítanak elő. | Fotó: Román Rendőrség

A hatóságok összesen 76 büntetőügyben folytatnak eljárást: ezek keretében 185 házkutatást tartanak, 25 személy előállításáról intézkedtek, valamint zár alá vételeket és lefoglalásokat hajtanak végre. A nagyszabású akció célja a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása, valamint az üzleti szféra védelme az illegális tevékenységekkel és a tisztességtelen piaci gyakorlatokkal szemben.

A razzia elsősorban a védjegyekről és földrajzi árujelzőkről szóló 1998/84-es számú törvény, valamint a szerzői és szomszédos jogokról szóló 1996/8-os törvény által szabályozott bűncselekményekre, valamint egyéb, szellemi tulajdont sértő jogsértésekre fókuszál.

17 területi rendőri egység szintjén végeznek ellenőrzéseket , és hajtanak végre tetten éréseket az e területhez tartozó bűncselekmények kapcsán.

A rendőrség hangsúlyozza, a szellemi tulajdonjogok védelme kiemelt stratégiai céljuk, amelyet a 2024–2028-as szellemi tulajdonról szóló nemzeti stratégia és kormányhatározat alapján folyamatos hatósági fellépéssel védenek.

A Jupiter nevű művelet célja az országos szintű fellépések összehangolása és intenzívebbé tétele a súlyos és szervezett bűnözés elleni küzdelemben, valamint a szellemi tulajdon védelmében, tették hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?