Háromszéken kevesebben mentek át a gépjárművezetői vizsgán

Fotó: Kovászna megye prefektúraKovászna megyében tavaly, a gépjárművezetői jogosítvány elméleti vizsgájára jelentkezők alig 40 százalékának sikerült a tesztje, míg a gyakorlati vizsgán a jelentkezők alig 54 százaléka ment át.

Ráduly István Kovászna megye prefektusa szerint a 40-50 százalékos átmenési arány kevésnek mondható, de ez nem a magas vizsgakövetelmények miatt van, hanem azért mert a tanulóvezetők nem eléggé felkészültek.

A háromszéki prefektus úgy véli: nem kell gépjárművezetői jogosítványt adni azoknak, akik nincsenek megfelelően felkészülve arra, hogy a forgalomban vezessenek, hiszen Románia jelenleg is Európa „élvonalába” tartozik a közúti balesetek tekintetében.

A kormányhivatal alárendeltségébe tartozó gépjárművezetői jogosítványokat kibocsátó és járműbejegyzési hivatal beszámolója szerint tavaly az elméleti próbán összesen 8792 tesztet töltöttek ki – ebben a számban egy személy többször is szerepelhet, ha több alkalommal próbálkozott - és 3560-nak sikerült a vizsgája. Ez 409-el kevesebb, mint ahánynak tavalyelőtt sikerült az elméleti vizsgája. A gépjárművezetői vizsga gyakorlati próbára tavaly összesen 6619 alkalommal álltak elő a jelentkezők és közülük 3550-en szereztek hajtási jogosítványt, 512-vel kevesebben mint egy évvel azelőtt.

A tavaly év végén a Sepsi Value Center bevásárlóközpontba költözött gépjárművezetői jogosítványokat kibocsátó és járműbejegyzési hivatal 2022-ben összesen 10 750 jogosítványt bocsátott ki, ami 1293-el több mint egy évvel korábban. Ezek között viszont nem csak az újonnan hajtásit szerző tanulóvezetők vannak, hanem azok is, akiknek lejárt és felújították a dokumentumukat. Emellett tavaly 341 háromszéki honosította a külföldön kiadott hajtásiját, ami 126-al több mint tavalyelőtt volt.

Háromszéken tavaly összesen 6538 járművet írtak forgalomba - 84-gyel többet, mint egy évvel korábban – és 3299 gépjárművet töröltek a forgalomból, ami 232-vel több mint tavalyelőtt volt. Emellett az elmúlt esztendőben 4515 gépjármű cserélt gazdát, ami majdnem ugyanannyi mint 2021-ben volt. A hivatal 2022-ben összesen 14.872 törzskönyvet állított ki, összegzett Ráduly István prefektus.

Kapcsolódók

Kimaradt?