Hargita–Kovászna Integrált Területi Beruházás – lehetőség a regionális fejlesztésekre

Térségenkénti konzultációk megszervezésével határozzák meg a fejlesztési irányvonalakat a Hargita-Kovászna Integrált Területi Beruházásban.

Gyergyó-térségi polgármesterekkel konzultált a Csomád–Bálványos Közösségek Közti Turizmusfejlesztési Társulás, a Hargita Közösségek Közti Társulás és Csák László vidékfejlesztési szakember csütörtökön.

Románia a 176/2020-as törvény hagyta jóvá a két megyére vonatkozó ITB projektek előkészítését és kivitelezését a Csomád–Bálványos Közösségek Közti Turizmusfejlesztési Társulás és a Hargita Közösségek Közti Társulás által – derült ki Hargita Megye Tanácsának az eseményről kiadott közleményéből. „Ahhoz, hogy az új EU-s fejlesztési eszköz elérhetővé váljon, Brüsszelben is jóvá kell hagyják a két megyére vonatkozó ITB projektet” – írták.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a találkozó kapcsán elmondta: a települési érdekek mellett a térségek érdekeit kell szem előtt tartaniuk a lehetséges fejlesztések tervezésekor. „Figyelembe véve a Gyergyói-medence fejlesztéseit, legyen szó Gyergyóremetéről, Gyergyóalfaluról vagy Gyergyószentmiklósról, és a többi településen is beindult gazdasági fejlesztésekről, rá kell erősítenünk. A Hargita és Kovászna megyei közös fejlesztési törekvésekben nagy szerepet szánunk a Gyergyó-térségi beruházásoknak” – fogalmazott a politikus. Hozzátette: a gazdasági élet fellendítését, munkahelyek teremtését segítenék elő.

Az integrált területi beruházási régiók olyan lehetőséghez jutnak, amellyel közvetlenül elérhetővé válnak a jelenlegi EU-s finanszírozási források, a térség saját beruházásaira anélkül, hogy más régiókkal kellene versengeni a támogatásért.

Kapcsolódók

Kimaradt?